Rendszerváltás Epilógus
Written by Admin in Hungarian -
Elmondottakban nincs újság.
Régi maga a tanulság:
a nagyvilág forog, halad –
szegény ember szegény marad.
Más kihasznál eszmét, tőkét,
kiszopja az állam tőgyét,
érdekében járnak hadak,
nyilnak ajtók, hullnak falak:
hatalom kegyében élő
az asztalnál mindig első.
Csak a szegény, aki árva,
él mindig jussból kizárva.
Ami övé az a teste,
s munkálkodhat reggel, este,
feszülhet karon az izom:
nincs ki rajta irgalmazzon.
Amig él őt kihasználják
jelenlétét épp hogy állják,
belkörökbe sohse juthat:
szaladgálhat csak és futhat.
S kereshet ő igazságot –
nem talál mást mint gazságot.
Legfeljebb ha kap egy morzsát
s beledörzsölik az orrát:
köszönje meg, s hálás legyen:
fogja be a száját – s tegyen!
Munkájáért kap jutalmat
(igaz, attól éhen halhat),
s kap – ha kap – ily-oly fizetést –
(más aratolja a vetést).
Ha más ad: az adja a bért –
s vérét követeli ezért.
Joga?! Élni kis oduba’,
bevonulni háborúba,
földet munkálni és vetni,
gépet, állatot etetni,
szolgálatra készen állni,
jobb sorsra mindig csak várni.
Sorsa reményt már nem adhat?
Csinálhat egy forradalmat:
pár napig kitör a hámból,
majd visszaáll önmagától,
hisz ha nem teszi, beverik,
s ha kivül marad, megölik.
Ön hátában hordoz két kést:
megalkuvást, megélhetést.
Végül marad lötty vigasza,
az is csak mig meg nem issza,
s ki se aludta mámorát
megint ő húz minden igát.
Elcsigázódna? Nem lehet!
Enni adnak egy új hitet:
“Jobb lesz majd az Unióba’!”
S hátára ül Európa.
(Kamloops, 2001 Junius 27.)