Mi bajod?
Written by Szilágyi Enikő in Hungarian -
Megtörtént már valamikor, hogy ezt kérdezték valakitől, aki láthatóan szomorú volt és azt a választ kapták, hogy semmi?
Az a csodásan gazdag magyar nyelv!
Tele szófordulatokkal, jelzőkkel!
Mégis, mennyire nehéz néha kifejezni érzéseinket!
Hogyan mondjam el például azt, hogy meghalt valami bennem?
Egy érzés… amikor annyira vágysz valamire, hogy egy idő után benne élsz az álmodban, a valódi életed már nem létezik számodra, elhanyagolod a mát, a valót, építed az álmodat, egyre mélyebben benne élsz, már nem hanyagolod, hanem teljesen elveszíted realitás- érzékedet, gondolatban már más levegőt szívsz, más ételeket eszel, más emberekkel ülsz le beszélgetni… aztán egyetlen szempillantás alatt valahol elszakad egy szál és te meghalsz. Majd rájössz, hogy nem te haltál meg, hanem az álmod, a vágyad, egy részed. Megrémülsz… elkezdesz kapálódzni, visszahozni az álmod, mindhiába, az elhanyagolt valóság rád telepszik, lesújtanak a felgyülemlett problémák, börtönbe zárnak, megfojtanak. Immár a valóságban is feladod, siratod az álmodat, a halott álmodat, már látod a problémákat, de nem teszel semmit, erőtlenül megvonod a vállad. Ha nincs az álmod, ne legyen a valóság sem.
Talán így… de még ez sem az igazi. Sajnos, még a magyar nyelv szókészlete sem elég gazdag. De megpróbálom másképp is.
Hogy írjam le azt az érzést, amikor elárultak? Hát csak így: valami meghalt bennem. De másképp.
Egy érzés, amikor annyira szeretsz valakit, hogy nem kérhet tőled olyat, amit ne tennél meg érte, hogy megnyugszol már attól is, ha látod, bízol benne, a tudattól, hogy él és szuszog tőled akár kilométerekre boldogsággal tölt el. Vágysz rá, hogy lásd, hogy halld a hangját. Ha egyet csettint az ujjával te futsz, hogy mihamarabb ott legyél mellette, segítsd, levegyél a válláról minden terhet, amit levehetsz.
Aztán egyszer csak elárul. Szükséged lenne a segítségére, hiszel benne, hogy megkapod, hisz te is odaadtál mindent, amit adhattál, de Ő megtagadja tőled, hátat fordít neked. Sőt, megsértődik, hogy a segítségét kérted. Hogyan lehet ezt az érzést leírni? Ezt a vegyes érzést? Hisz van benne csalódás, szomorúság, bosszúság, düh, de még ott a szeretet is, látni sem bírod, de mégis te mész, hogy lásd, nem bírsz hozzá szólni, de szívesen megkérdeznéd tőle, hogy miért tette. Tudod- hisz ismered- hogy még fog hozzád segítségért fordulni és előre félsz tőle, hogy mit teszel majd akkor. Aztán úrrá lesz rajtad a makacsság és erőszakkal megpróbálod az előző és a jelenlegi érzéseket is kitörölni. Szeretnéd, ha nem lennének érzéseid vele kapcsolatban. De nem sikerül. Reméled, hogy csak egy álom, De nem, nem ébredsz fel. Hetekig kínlódsz, majd hónapokig, de megoldás nincs. Magadba zuhansz, nincs erőd tovább lépni. Nincs kedved semmihez. Valami meghalt benned.
S mit érez az ember, mikor azt mondja „Magányos vagyok” ?
Kifejezik e szavak az érzést?
Az érzés… mikor sok ember, barát, ismerős között, családi körben, úgy érzed, hogy egyedül vagy a világban? Amikor tudod, hogy csak magadra számíthatsz, amikor gondok serege nehezedik vállaidra, amikor beszélnél, elmondanád, nincs ki meghallgassa, hogy mennyire kétségbeestél, hogy problémádra nem találsz megoldást, hogy valami fáj odabent, de nem tudod mi az.
S ott a „tehetetlenség”. A szó… Ez is egy érzés, ami nem jellemezhető egy szóval.
A düh, a tettvágy, az akarat… mintha meg lennének béklyózva, vastag láncokkal, erősekkel, lakat rajta, kulcsa nincs, körülötted mindenki nézi, ahogy vergődsz, többen sajnálnak, mások pedig csodálnak, hogy ugyan látod, hogy nincs menekülés, de azért vergődsz, megpróbálsz szabadulni láncaidból… és közben egyre inkább beléjük gabalyodsz. Szeretteid segíteni akarnak, de te annyira vergődsz, hogy ők is beleakadnak a láncaidba és leesnek melléd.
„Szeretem”. Ez a szó is hivatott kifejezni egy érzést. De biztosan kifejezi azt, amit nem lehet elmondani, leírni, megfogalmazni sem? Amit érezni kell.
Érzéseinket nem lehet pontosan megfogalmazni. Talán ezért szeretjük a legnagyobb, legszebb és legrosszabb érzéseinket egy szóban kifejezni. Vagy már előre tudod hogy amit valóban érzel az kifejezhetetlen, s a kérdésre hogy mi bajod azt feleled, hogy “semmi.”
Szilágyi Enikő