Méltassuk méltán a mi felemelő forradalmunkat
Written by Admin in Hungarian -
(A KAPU- ban volt hivatott megjelenni 2006 őszén) Ötven év és oly sok kommunista gyalázás, hazugság, elferdítés, taktikázás és végül kisajátítás után eljött az ideje hogy ötven éves évfordulóján tiszta szívvel és illõ elismeréssel méltassuk nemzeti szabadságharcunkat. Ifjú halottaink lelke a harcokban és mártírjaink kínszenvedései és halála a megtorlás éveiben megkövetelik tõlünk hogy megadjunk nekik legalább a forradalom ötven éves évfordulóján ennyi tiszteletet: méltassuk méltán a mi felemelõ – s netán utolsó – igazi nemzeti forradalmunkat. Mert hogy nagyobb nemzeti egység nem létezett sem azelõtt, sem azután ebben a sokat gyötrött országban, az szentigaz. Lúdbõrös leszek ma is, amikor visszaemlékezek rá. Te jó ég! Teljes szabadság, határtalan boldogság! A felszabadult lelkek örömünnepe, sem megelőzőleg, sem azután nem tapasztalt, lélekemelő örömáradat. Együtt érezni mindenkivel, teljes idegenek ölelik egymást hihetetlen felszabadultságukban mindenütt, a fullasztó elnyomás évtizedes, vállakat és hátat görbítő terhétől szabadultan, hirtelen talált teljes tehermentségünkben együtt fellélegezve. Úgy emlékszem erre mintha tegnap lett volna. Azok a munkások, akiknek nevében az úgynevezett Magyar Dolgozók Pártja bitorolta a hatalmat, nyiltan meghazudtolták a kommunistákat. Egyszerre a kommunisták leplezetlenül ki lettek mutatva annak amik valóban voltak: a szovjet elnyomás végrehajtóinak. Ezek a munkások ki akarták vágni a kommunistákat a magyar társadalom szövevényébõl, mint ahogy emblémájukat vágták ki a magyar nemzeti zászló szövetébõl. Magyarnak lenni azokban a napokban a legcsodálatosabb érzés volt a világon. Forradalmunk ötvenedik évfordulóját vagy ünnepeljük ebben a szellemben, vagy sehogy. Mert másként méltányosan méltányolni nem lehet. Kezdjük azzal az ünneplést hogy nyíltan kimondjuk: a forradalom tényleg ellenforradalom volt: egészében és teljességében a kommunisták és az oroszok uralma elleni egységes, az egész magyarságot összefogó és egy táborba tömörítõ nemzeti megmozdulás. Nagy Imrét Hegedûs András helyett jelölte ki a kommunista pártvezetõség miniszterelnökké. A forradalmi magyar nép õt soha nem választotta vezetõjévé. Ez a tény. A forradalom igazi vezetõjét a már megalakult forradalmi tanácsok országos gyûlése lett volna hivatott megválasztani, nem a nyilvánosan megbukott kommunista vezetés kijelölni. Nagy Imre elsõ cselekedete az volt hogy felszólította a “fasiszta banditákat” a rádióban hogy azonnal tegyék le a fegyvert és kijelentette “a rögtönítélõ bíráskodás hatálya alá esõ bûncselekményeket halállal kell bûntetni – e rendelet nyomban hatályba lép. Aláírás: Nagy Imre, a minisztertanács elnöke.” Ezt adta le a Kossuth Rádió Októben 24.-én, 8 óra 45 perckor. Semmiféle késõbbi taktikázás, sem elvtársai általi késõbbi meggyilkolása, de még magának Nagy Imrének a szóváltása “elvtársakról” “magyarokra” a parlament erkélyérõl mondott beszédében nem kendõzheti a tényt hogy ott és akkor is az események megállítását célzó “nyugalomra” intett a beszéde amikor cselekedet volt a forradalom érdeke. Tény, hogy a volt kommunista vezetõkkel is és az oroszokkal is állandó kapcsolatban állt a forradalom egész tartama alatt, hogy az oroszok a laktanyáikban találták a magyar hondvédség alakulatait mert Nagy Imre soha nem adta ki a parancsot hogy megvédjék az országot, annak ellenére hogy azt a megtévesztõ hirt adta le a rádióban hogy “csapataink harcban állnak.” Valójában az oroszok a laktanyákban találták a magyar katonaságot. Nagy Imre nem tett mást mint amit a pártiskolában tanult: meglovagolni bármilyen népmozgalamat és kézbe venni a vezetését. Nem kendõzte a forradalom nemzeti voltát az a nevetséges, Kádár által sugallt, többször ismételt taktikai rádió bemondás hogy “Magyarok, tûzzétek ki a nemzeti zászlót!” amikor már minden használható nemzeti zászló lyukasan lógott mindenütt. Így vezették – hátulról – a kommunisták azt a forradalmat amit évtizedekig csak ellenforradalomnak neveztek. Az a napjainkig is terjesztett tévhit, miszerint Nagy Imre és a reform kommunisták vezették volna a forradalmat, homlokegyenes ellentéte az igazságnak. A másik kommunista “forradalmi vezér,” Maléter Pál szerepérõl Pongrácz Jenõ, aki a Korvin Közben vezette az igazi forradalmat, már beszélt. Vajjon hogyan vezethette volna a szovjet sereg ellen a forradalmat az aki, mint maga mondta, soha sem lõtt volna a szovjet katonákra, mert õ mindenét a szovjet elvtársaknak köszönhette? De nem restelt lõni a Corvin köziekre. Így vezették a kommunisták a forradalmat 56-ban. És vajjon kiket vezettek volna a kommunisták? Csak nem azokat a “fasiszta és reakciós elemeket” amelyek az orosz tankok által védett és a kommunisták kezében lévõ rádió október 24.-én 4:3O-or leadott adásában azzal vádol hogy “fegyveres támadást indítottak középületeink ellen, megtámadták (Ávós) alakulatainkat. A rend helyreállítása érdekében tilos minden gyülekezés, csoportosulás és felvonulás. A karhatalmi szervek utasítást kaptak arra hogy a rendelet megszegõivel szemben a törvény teljes szigorával lépjenek fel.” Végezetül higyjék el õk hogy az a Nagy Imre akit õk akasztottak fel, a rendszerváltás után hirtelen az õ hõsük lett. Na, hagyjuk ezt a bõdületes hazugságot a kommunistáknak és utódaiknak: emésszék ezt õk maguk a gyomorrontásig. Higyjék el õk hogy õk vezették az ellenük és szovjet mestereik ellen irányuló forradalmunkat! És higyjék el utódaik nekik hogy õk ma szocialisták. Hát persze. Azért szolgálják ki õk most a másik nagyhatalmat rég begyakorolt alázattal és saját népük elárulásával. Mint régen, most is szemrebbenés nélkül hazudnak folyamatosan a népnek. Programjuk egésze a nyugati nagytõke kiszolgálását, érdekei létrehozását célozzák. Mint annak idején a magyar dolgozók nevét bitorolták, most a szocializmus szellemét bitorolnák. Jó, higyjék õk és utódaik magukat szocialistáknak. De ami elég az elég. Ötven évig gyalázták forradalmunkat elõbb azzal hogy fasiszta ellenforradalomnak nevezték nemzeti szabadságharcunkat, késõbb pedig azzal hogy jogtalanul kisajátították maguknak azt. Õk vitték mindig a szót a rendszerváltás után is a már legitimizált ünnepségeken. Elég volt! Ötven év elég idõ ahoz hogy napvilágot lásson végre az igazság. Ne hagyjuk hogy õk vigyék a szót a mi forradalmunk ünnepén! Vigyük mi, akik tiszta szívvel emlékezünk ezekre a felejthetetlen napokra. Idézzük mi vissza azt a boldog örömünnepet amikor büszkeséggel töltött el bennünket hogy magyarok vagyunk, mert ha csak egy pár napig is, de – tõlük egy pár napra megszabadultan – akkor valóban magyarok és szabadok voltunk, méghozzá úgy mint sem azelõtt sem azután! Veszely Ferenc (Kanada)