Kanadai sajtószemlécske
Written by Veszely Ferenc in Hungarian -
Azzal kell kezdenem hogy nem olvasom az újságokat mert undorodom tõlük. A napilapokat meg pláne, de akarva-akaratlanul mégis tudomást szerzek arról ha az újságokban megjelenik valami magyar vonatkozású vagy érdekesebb cikk. A feleségem ugyanis minden nap – essen az esõ vagy süssön a nap az neki mindegy – minimálisan elejétõl végig elolvassa Kanada legnagyobb napilapját a torontói Globe and Mailt, és mindig elébem teszi ha talál valamit. Rendszerint ez sem érdekel mert többségében rutinos újságirók rutinos hazugságait tartalmazza, de a fiatalokra odafigyelek.
Doug Sanders Jajjaj az elnök úr olvas cimû irásából érdemes egy hosszabb részt leforditani, már csak a hangneme miatt is. De azért is mert nemcsak G.W. Bush elnökrõl ad éles képet, de a kanadai ifjúság nem éppen reverenciás szemszögérõl is. Irja Õ:
“George W. Bush, az amerikai elnök, szeretné tudatni velünk hogy elolvasott egy könyvet. Ez egy ritka és fontos közlemény, nem tévesztendõ össze egyéb triviális kinyilvánitásaival. A legutolsó alkalom hogy az elnök bevallotta hogy elolvasott egy könyvet 2001 nyarán történt, amikor elmondta a texasi tanyáján látogatóknak hogy
elolvasta John Adams biográfiáját, egy másik elnökét akit nem tartottak nagyon okosnak,
de aki, a biográfus szerint, alapjában elég rendes fickó volt, s akit nem kellett volna olyan hamar semmibe venni.
“Megértettük az üzenetet. Késõbb, pár hónap múlva, Bush úr hangsúlyozottan
azzal az alkalomszerû könyvvel a kezében szállt fel a helikopterére, amelyikben egy megkeseredett volt újságiró leleplezné hogy a sajtóhálózat hiradása baloldali összeesküvõk kezében van – ami persze egy állandósult népszerû vélemény republikánus körökben.
“Ismét felfogtuk az üzenetet. Bush úr, úgy látszik, nemcsak magának olvas könyveket, de másoknak is.
“Legutóbb Bush úr kijelentette az újságiróknak – ismét miközben a teheneit inspektálta – hogy megint nekikezdett egy olvasó kalandnak, feltehetõen immár a harmadik könyvnek tehát, amióta elnök. Jobb ha megint odafigyelünk, mert a leghatalmasabb ember a világon nem egy tengerparti románcot vagy egy segitsünk magunkont olvas, hanem egy kivételes új felfogásban irt könyvet a haditörténelemrõl, Eliot Cohen Legfelsõbb Parancsnokságát. Tehát megint nemcsak egy könyvrõl van szó amit olvasni lehet, hanem egy olyan könyvrõl amit másokhoz lehet hozzávágni.
“Hogyha, mondjuk, Tony Blair lenne az aki kijelentené hogy Cohen könyvét olvassa, mi adnánk neki egy pontot intellektuális széleskörûségéért, és máris másra figyelnénk. De Bush úr érintkezései a szellemi vilálággal ritkák és jelentõsek. Ifjúkorában megismerkedett Marvin Olsaskyval, a texasi történésszel, aki azt hiszi hogy az állam és az egyház az egy, és néhány tûzokádó politikai tudós közleményével. Ez cirka minden.
“Általában Cohen úr sokkal komolyabb és mérsélkeltebb iró nagyobb közönségének, de ez a könyve csak egy ember fogyasztására iródott. Ezt fel tudtam deriteni nemcsak a könyv hangnemébõl és tartalmából, hanem a néhány szavas ajánlásból is, amit a kiadó segitõkészen a hátlapra illesztett, a konzervativ tûzgerjesztõ William Kristoltól: “Ha felkérhetném Bush elnök urat hogy egy könyvet elolvasson, ez lenne az a könyv.” Micsoda sikeres hirdetés!
“Legfelsõbb Parancsnokság ugyanis egy modern A herceg amely, mint Machiavelli
könyve, egy sor sötét, bizalmas tanácsként van irva, egy hû alattvaló suttogása a nagyúr fülébe, ajánlva ugyanolyan önmagát megõrzõ bölcseségeket, és taktikus reálpolitikátmint elõde. Azonban, Machiavellivel ellentétben, Eliot Cohen csak egyetlen fontos dolgot súg hercege fülébe: “Mondd meg a generálisaidnak hogy fogják be a szájukat!”
A továbbiakban a cikkiró kimutatja hogy Cohen könyvében csak olyan eseteket válogat a történelembõl, amelyek a politikai vezetõk a hadügyekbe való sikeres beavatkozásait példázzák a háborúk továbbvitelére, és kihagy olyan példákat mint Trumanét és Kennedyét, akik megfékezték a generálisaikat. A cikk befejezõ sorai:
“Feltehetõen Bush úr befejezte a könyv olvasását, mert – ha közelrõl nézzük – egy könyv alakú mélyedés látható Colin Powell tarkóján.”
A második, magyar szempontból talán még érdekesebb olvasmányt az ismert antiglobalista aktivista, a No Logo irója, a torontói Naomi Klein nyújtotta. Errõl a nagyobb figyelmet érdemlõ irásról késõbb.