You're Here : Home Hungarian Pedagógia Reagálás Hegedűs Miklós írására a Műhely

Reagálás Hegedűs Miklós írására a Műhely

Written by Veszely Ferenc  in  Hungarian - Pedagógia PDFPrintE-mail

Hegedűs Miklós kétrészes írásának a címe: Hová mész magyar iskola? Az író aggodalmait fejezi ki az iskolai reformokkal szemben, a japán iskolarendszert tekintve példaképnek.

A cikk érdeme hogy tisztán akar felszinen tartani elég bonyolult folyamatokat és fogalmakat, melyek valóságos értelmi mocsaraiban könnyen el lehet süppedni. (Liberalizmus, tradicionizmus, demokrácia, ellenőrzés, régionálázás, curricula, központositás, a vallás és a béka pszihológiája.) Hibája hogy célja érdekében nemcsak túlegyszerűsit, de füllent is.

Az amerikai kultúra valóban az egyén (és az üzleti szellem) kultúrája a közösség felett (kivéve ha háború van, mert ilyenkor automatikusan azonnal csordába áll az amerikai), s mint ilyen az oktatás egyéniesitését is kultiválja. Egyet értek a cikkiróval több dologban is. Valóban, a demokratizálást az esélyek demokratizálásával kell mérni s nem a "népakarat" legalacsonyabb közös nevezőt képező igényeivel. A központi állami iskoláztatási rendszert szét szeretnék rombolni itt is a pénzes magánérdekek, eltolva a gyerekeket az állam tőgyétől hogy ők szivhassák azt. Az egyházi (többnyire szektás, magas tandijas, olcsó és kevésbé művelt pedagógusokat foglalkoztató) iskolák ugyanezt óhajtják elérni. A vallásos oktatás fogalma különben egy oxymoron. Vallásos iskolák is tudnak kitűnően tanítani ha ezt óhajtják tenni, de magával a vallással alapfokon csak ámitani, széttagolni, félrevezetni - ha nem egyenesen hülyiteni lehet az emberiséget.

A tanulók minőségi átlaga valóban csökkent (egyenes arányban számuk növekedésével), de kétlem hogy ez az oktatás liberális mivoltának tudható be. Attól hogy én terveztem a tananyagot az általános kiiráson belül, attól nem lettek tanitványaim sem analfabéták sem lusták. Sőt.

Sokkal nagyobb része volt a minőség hanyatlásában azoknak a tényezőknek, amelyeket Hegedűs meg sem emlit: a nagyszámú, más nyelvet beszélő új immigránsok integrálásának, az egyetemek a háborúelőtti kicsiny elitekről tömegintézményekké válásának, a tanulók minden szinten való megsokszorosodásának (baby boom), s a köznép növekvő elszegényedésének, a drogos szubkultúra növekvő kihatásainak, valamint a családok felbomlásának.

Hegedűs azon állitása, miszerint itt a "felsőbb szinten" való oktatás presztizs kérdése egyszerűen nem igaz. Pontosan az európai intézményekben van kifejezett különbség "tanitó" és "tanár" között, nem itt. A professzor szó is Európából ered, nem itt született.

A leggyakrabban használt "teacher" tanárra és tanitóra megkülönböztetés nélkül áll. A második leggyakrabban használt szó, "educator," az ovodás nénitől a docensig mindenkire áll. Már a hatvanas évek végén rengeteg nagyon jól képzett pedagógus dolgozott az elemi iskolák alacsony fokain tanitva és tanulmány tanulmány után bizonyítja a "formáló évek" és a "gyors kezdet" fontosságát. Személyes tapasztatlatom van erről a korról. Semmi lenézést nem tapasztaltam középiskolás kollégáimtól, s fizetésem sem volt semmivel sem kevesebb mint az övék. Mindenkinek a fizetése két tényezőtől függött: az elvégzett egyetemi évek számától és - tiz éves tapasztalat megszerzéséig - a tanitott évek számától. Sőt, az a visszás helyzet alakult ki hogy masters degreevel vagy PhD-vel rendelkező egyetemi tanárok kevesebbet kerestek mint hasonló képzettségű középiskolás vagy elemi iskolás kollégáik, akik nagyobb számban voltak, s ezért erősebb szakszervezettel birtak. Én pédául azért nem váltottam szintet akkortájt mert anyagilag nem tudtam elviselni egy bérkiesést követő fizetéscsökkentést, nem beszélve egy egyetemi állás bizonytalanságáról.

A japán modellt se kivánnám utánozni. Alapvető módszerei az utánzás, a tömeges másolás és a szószerinti (á la Szalánczy) szajkózás, aminek velejárója a leleményesség, a találékonyság korai elfojtása. Egyéb jellemzői: a versengés végletekig vitele, ami az elő-ovodákban kezdődik, a fegyelem gépesitett volta, napi tizennégy-tizenhat órás iskolaidő - s a robotszerű "végeredmény." Egyetemeink tele vannak japán tanulókkal (itt, Kamloopszban is!) akik menekülni jönnek ide az ő szisztémájuktól. Én is jártam velük nemrégen. Sikeres tanulók, bár gyakran kirúgnak a hámból, gyerekes örömmel. Érdekes módon pontosan önfegyelmüknek köszönhetik mégis hogy az ösztöndijak zömét ők veszik fel. Semmiféle külső fegyelem, felső ellenőrzés nem hat rájuk. Beszédbe elegyedtem velük. Érdekes módon az itt tanulók a japán gazdaság és a japán iskolák elitjeiből állnak. Hegedűs a béka feneke alá értékeli az itteni tanulmányi rendszert, de az általa magasztalt japánok becsülik amit ez nyújt sarjaiknak, s úgy érzik fiaik és lányaik képzettsége nem teljes anélkül hogy itt (is) ne iskoláztassák őket.

A liberális képzettséggel, mint olyannnal, nincsen baj. Sajnálatos félreértés hogy otthon nemcsak a különben tisztességes "szocialista" szót sajátitották ki maguknak (és tették más értelművé és undoritóvá), napjainkban a kommunisták, de a "liberális" szó jelentését is. Azzal sincsen baj, ha a gyerekek képességeihez szabjuk a tananyagot. Pl. ezt teszik a gimnáziumok s a kollégiumok, az egyetemek és a főiskolák is. (Érdekesen otthon, nem itt!)

A pedagógiának alapjában csak egy dichotomiája van: a széleskörűség

(lazán a liberális út), és a specializálás (lazán a tantárgyakra alapozott tradicionalizmus.) Ez a két ellentmondónak tűnő felfogás csak látszatra az. A széleskörű ásatás csak úgy vezet tovább a felületességen ha a mélység felé igyekszik - azazhogy semmire se viszi ha nem specializál - mig a csak mélységre törekvő hamarosan észreveszi hogy csak akkor tud mélyre hatolni ha elég széles gödör ásásába kezdett mert vagy beomlanak a feje fölött a falak vagy olyan keskeny (fúrt) eredményt hoz fel a földből ami nagyon korlátozott képet mutat arról ami ott van - szóval csak akkor tud valami érdemlegeset elérni ha szélesit, ha liberalizál. A pedagógia célja, a tudás elsajátitása, pontosan ezen felfogások közepén helyeződik el. Hegedűs úr, ha reá biznánk hazánk ifjúságának nevelését, éppen ezt tagadná meg tőlük azzal a felfogásával hogy a tradicionalizmus és a liberalizmus összeférhetetlen valami.  A lényeg az hogy akárhonnan indulunk is - a középen kell kilyukadnunk, különben nem visszük semmire. A békának annyi köze van a tanulmányokhoz mint a békának a tudáshoz. A béka metafórja lehet egy politikailag mótivált manipulációs módszerre találó, de a tanitás módszerére aligha illik.

Maga a pedagógia a tudás elsajátitásának (vagy elsajáttatitásának) módszere. A pedagógia tudományos irodalma tömve van olyan tanulmányokkal amelyek kimutatják hogy a tanuló aktiv, cselekvő-gondolkodó részvétele jelentősen javitja mind a tudás elsajátitását mind annak használni tudását. A tradicionális, azaz  a felülről és kivülről fegyelmezett vagy megfélemlitett hallgató nyilvánvalóan rossz modell az effektiv tanulásra. Mondja a többezeréves kinai közmondás: "hallom és felejtem, látom és emlékezem rá, csinálom és megértem."

Egyebekben a tanulók átlagának esése Északamerikában egybeesett a tesztelés és a felülről jövő, politikailag mótivált ellenőrzések növekedésével, a "back to the basics" mozgalom uralmával és egyéb hülyeségekkel. Ezek káros hatása évtizedekig érezhető lesz. Hogy csak egy konkrét példát mondjak, én a hatvanas évek végén jártam egyetemre.

Professzoraim, a legfrissebb tudományos kutatásokra utalva, kritikus szemmel nézték az előző, tradicionális, évtizedek óta merev, idejétmúlt rendszert. Kimutatták, például matematikában, hogy a számtanórák 90 százalékban az alapvető műveletek gyakorlására vannak forditva akkor amikor a tudomány s az ipar haladottsága olyan mellényzsebben elférő kis számitógépek gyártását vezeti be amelyek sebessége, pontossága messzire túlhaladja az emberi képesség határait. Nem lenne e célszerűbb, kérdezték, ha a matematikai órákat a felsőbb fokú matematikai elméletek és a gyakorlati használatok felismerésére és gyakorlására használnánk? Óriás lelkesedéssel fogtunk munkába.  Megjelent a köztudatban a new math fogalma. Bibliánk egy teljesen új tankönyvsorozat volt, az STA (Seeing through Arithmetic). Sajnos a szülõk nem értették az új matematikát, következésképpen idegenkedtek tõle. Amikor a gyerekek segitséget kértek tõlük, nem tudtak segiteni. Sem az akkor bejövõ metric rendszert nem ismerték, sem olyan koncepciókat mint statisztika, valószinûségszámitás, vagy binary arithmetic. Én jól emlékszem hogy esti osztályokat tartottam a szülõknek (akiknek egyharmada meg is jelent), hogy elmagyarázzam nekik mit is jelent az a new math. Még tanitani is próbáltam õket, bár sokkal kevésbé fogékonynak mutatkoztak mint csemetéik. Az újságok, hála az országos nyilvános tesztelésnek, megtudták az új eredményeket. A tesztek persze a régiek maradtak, egyáltalán nem voltak hivatottak tesztelni amit tanitottunk, ezek azt tesztelték amire már jóval kevesebb idõt fordítottunk: az elemi mûveleteket. Volt ugyan egy kimutatható eredmény s ez a problémák megoldása volt. De az újságok nem jelentették a sikert, hogy ebben a mérce fölött, két-három osztállyal magasabban tesztelt a tanulók oroszlánrésze. Amit harsonázni kellett volna azt meg sem említették. Ehelyett az új matematikának tulajdonított "kudarc," tudniillik hogy a tanulók akik matematikai óráik 2O %-át töltöttek az adás, kivonás, szorzás és osztás gyorsaságának fejlesztésére és 8O-at magasabb matematikára, nem tudtak olyan gyorsan számítani mint az elõzõ korosztály,

amely óráinak 8O %-át töltötte ezzel és csak 2O%-ot egyébbel. Hogy a teszt alapjában nem azt vizsgálta amivel mi foglalkoztunk, az nem számitott. Senki sem vonta kétségbe érvényességét, hiszen éppen azt akarták tudni hogyan viszonyul az új matematika a régihez, s ehhez a szemükben pontosan a régi teszteket kellett használni a könnyû összehasonlitás céljából. Hozzájárult a látszólagos rossz eredményhez az is,  hogy mi a metric rendszert vezettük éppen be az új matematikával, és a teszt még mindig az amerikai mértékrendszert vizsgálta, azt amit mi már nem tanitottunk. Egyáltalán nem lehetett csodálkozni tehát ha tanitványaink nem vizsgáztak olyan jól mint elõdeik abból az anyagból amit õk már nem tanultak. A jó eredményeket (a metric rendszer és a magasabb problémák megoldását célozó matematikai eljárások elsajátitását) nem tesztelték, bár a problémák megoldását igen, és itt igazán szenzációs különbségek mutatkoztak. De a jó eredménybõl nem lett hír sem, abból hogy a gyerekek

lassabban végezték ezeket a mûveleteket, kevesebb mûveletet végezve el a megszabott idõ alatt, abból szenzáció lett. Nálunk a szülõk pánikba estek. Nem számitott hogy most már az õ mellényzsebükben is ott voltak a kalkulátorok, életbe lépett a "demokrácia" - a szülõk követelték hogy "a hagyományos értékeket" vissza kell hozni az iskolákba, azaz együgyû számitással kell költeni az iskolapadokban az idõt, nem némi idegen matematikával ami jövõbeli problémáink megoldására vagy a számitógépek alapvetõ megértésére van beállitva. S amit a szülõk követeltek azt a politikusok felülrõl bevezették. Visszavonták, elégették a bibliánkat. Persze Hegedûs úr errõl semmit sem tud. Õ csak az újságokat olvasta az amerikai állami oktatás hatalmas hanyatlásáról, aminek hiresztelése úgy mellékesen azon üzletemberek érdekét képviselte, akik privatizálni akarták az oktatást, amiben nagy haszon realizálását látták megvalósíthatónak. De persze nehéz egy profitot maximáló, méregdrága privát szisztémát árulni ott ahol az ingyenes oktatásnak jó híre van. Így nekik kapóra jött - és jön ma is - minden olyan hír ami az állami iskolákról negativ képet fest.

A privatizáció kérdése felmerül Hegedûs elõtt is. Egyetértek Hegedûssel abban  hogy az oktatást állami kézben szeretném látni. Csak ez biztosit valami hatásos demokratizálást, amit Hegedûs tisztán és jól lát: a tanulási alkalom demokratizálását.

Azzal sem vitázok vele hogy korunk az információ, az információs technológia kora. Élõ tanúja vagyok annak hogy a számitógép jelenléte internetes konnekciójával óriási, valóságos korszaki változást jelent háztartásunkban, s az én életem minõségében, éppúgy mint irodalmi termelõképességemben. A számitógépekkel kapcsolatos oktatást nem szabad kihagyni az iskolákból.

Az igazi hir Amerikában tanulmányi téren az amit nem közölnek az újságok: a különbségek kiélezõdése. Pályám tapasztalata nem a valódi szinvonal süllyedését mutatta egyértelmûen, hanem azt hogy mennyire szélesedik a különbség a jó tanuló meg a rossz tanuló között. Jó tanulóink jobbak mint valaha is voltak, rossz tanulóink egyenesen elkriminizálódtak. Hegedûs utal ugyan a kriminációra mint a liberalizmus velejárójára Amerikában, de nem érti hogy ez nem a liberalizmus következménye. Ugyanis nem  a liberalizmus, hanem  az erõszak glorifikálása, a háborús játékok, sportok, gengszter-filmek kultusza okozza a kriminalizmus terjedését. Ezek legkárosabb hatása hogy érzéketlenné teszi az ifjûságot, amelyik a leggyilkosabb, legvéresebb, beletkiöntõ látványokat is szórakozásként tudja nézni minden nap filmen és televizión. S az erõszak mellett ott a szexuális titilláció amely a kereskedelmi adók napi hirdetéseinek állandós jellegû diétája, az alkohol, a drogok, a pornográfia elterjedése, a sex és a könnyû, gyors meggazdagodás reménye: ezek fûtik az elkriminálósodást. De ne felejtsük el hogy napjainkban ugyanakkor több tudós dolgozik Amerikában mint történelmi világkultúránk összességében, hogy óriás léptekkel haladunk elõre a tudomány és a technika szinte minden területén. Amerika marad napjainkban, ami a régi Róma volt: példaképe a legjobbnak is meg a legrosszabbnak is a korabeli világban.

Hegedûs cikke útmutatási céllal iródott, de nem jó útmutató irás. Az októberi Kapuban viszont két útmutató irás is van: Balogh Bertalan: Kinyilt a zsebben a politikai bicska és Siklaki István: Unió vagy konföderáció cimû cikkje. Értelmesebb dolog lenne ezeket olvasni mint Hegedûst.

Add comment


Security code
Refresh