You're Here : Home Hungarian Irodalmi kritika Mitosz és valóság dualizmusa N. E. anyjához írt ve

Mitosz és valóság dualizmusa N. E. anyjához írt ve

Written by Veszely Ferenc  in  Hungarian - Irodalmi kritika PDFPrintE-mail

Németh Ernõ életét két kiváló asszony vonzóerejében élte. Az elsõ az édesanyja volt, a második a felesége.  Ha az utóbbit imádta, az elõbbit szinte istenítette, felruházta katolikus hite minden szimbólumával. A költõ szemében édesanyja a Szûzanya megtestesítõje. Anyaszív (1963) címû verse áldásos, szüzanyai fogantatást sejtet, a költõ életét az anya "az égbõl kapta." A meghatározó, kezdõ stanza ez:

Amikor én megszülettem,

megáldott engem az anyám.

Életemet az égbõl kapta,

anyaszívét is mellé rakta

mikor az áldást adta rám.



Annak az "életemet az égbõl kapta" sornak duális jelentése van. A költõ igazi élete nem a maga saját prózai léte, hanem a verselés. A költõ saját halhatatlansága verseiben él. Az õszintén vallásos felfogású Németh Ernõ ezen életét, saját tehetségét, mennyei ajándéknak fogja fel. Ez elkülönül az anyjától kapható dolgoktól, hiszen anyaszívét édesanyja csak "mellé rakja" ennek az Istentõl ("égbõl kapott"), "életének." A tehetség égi áldás, ez a felfogás megegyezik a katolikus hívõ felfogásával, szerénységével, aki Németh Ernõ volt. De egyúttal tanuvallomás is: a költõ, mint minden valóban tehetséges ember, tisztában van a tehetségével: nemcsak tudja hogy van, a méretét is érzi. Ez egy fontos kinyilatkoztatás, és az egyetlen, ami határt húz anyja határtalan szeretetének, s ezt is csak közvetve teszi. Közvetlenül a költõ anyja maga is mitikus lény marad képzeletében: szüzanyai, szent fogalom. Egy késõbbi, anyja halála után írt versében (Többet adtál 198O) mintegy az örök világossággal övezi az arcát és tisztasága mellé az örökéletûség járul. A kezdõ sorokat: "Anyám, arcod körvonalát a fény / körülfogja, nincs mögötte árnyék," egy ilyen vonatkozású tanúvallomás követi:



Megmardt a tiszták hite benned,

az idõ rajtad nyomot nem hagyott,

marasztallak élõ-elevennek,

s úgy õrízlek mint rét a harmatot.



Megint egy másik, anyja emlékét idézõ versében újra megjelenik az anya mint a Szüzanya szimbóluma:



S mikor átölelsz könnyedén

mintha most is a kezed fognám,

így leszel újra az enyém,

védelmezõ, védõ Madonnám.  (A régi kertben, 1971)



A Kettesben anyámmal (1961) versében "glóriát fon köréd az alkony" szavakkal dicsõíti az anyját, majd Anyámról (1966) címû versében megjelenik a Madonnát jellemzõ szelíd szomorúság, a panasztalan szenvedés. Anyja "szelíd volt, mint a fûzfa, / és olyan szomorú is talán," s mint kegyes nagyasszony, adakozó is: "Mindíg adott és mindíg többet, / még a szívét is megosztotta." Ave Maria gloria Deus. A mitikus anyja történetét így fejezi be:

A halál karja hogy lehúzta,

alkonysugár rak köré éket,

és glóriával koszorúzva

megtalálta a békességet.



Németh Ernõ nem kevesebb mint nyolc verset írt az édesanyjához, amibõl hétben idealizálja, mint láttuk, többnyire mint Madonnáját, de a természetbõl is vesz szimbólumokat. Míg öregedõ anyja szelíd és szomorú "mint a fûzfa" (Anyámról, 1966), fiatal anyja maga a napsugár, maga a fény. Régi fénykép (1961) címû versében:



A régi képen ki lehet?

Por lepte be az üveget.

Letörlöm az idõ porát

Fény tölti be a kis szobát,

A fényképen anyám nevet.



Micsoda kontraszt ezekhez a versekhez képest  a Búcsúzás anyámtól (1965) címû verse mely maga a realitás. A mitikus szimbólumok lehullanak, a gloria oda. A költõ csak sápadt, "fonnyadtá érõ" arcát látja sokat szenvedett, hús és vér édesanyjának, aki nem hõsiesen, csak "megadással viselte sorsát,"  aki élete végén már csak "suttogva szólt, inkább csak intett, / nem gyõzte már a sok beszédet." A kontrasztot  a  kórházi betegágyát körülállók szolgáltatják, akik biztatják "hogy talpra áll még, sohse féljen," de õ "a halál hûvös árnyékában / nem hitt már a tündérmesékben." Ennek a valós halál árnyékában küzdõ valós lénynek nincsen "békessége," nem lesz "gazdag" azzal hogy elhalálozik, és nyoma sincs semmiféle glóriának. Ehelyett a betegszobát a haldokló valós halálfélelme járja át.



Riadt szeme az órát nézte,

tompán ketyegett, szakadozva,

mintha az õ idejét mérné,

mely életébõl hátra volna.



Ezt a haldoklást csak a természet, a csillagok idézete tudja enyhíteni valamelyest. A lelhetõ vigaszt többé nem a vallás hite adja hanem maga a természet. Az "anyai szív"



Halódó szív, melynek üteme

ledöntötte rég a falakat,

s valahol ott keringne félve

a hunyorgó csillagok alatt.



Végül egy felejthetetlen, gyönyörû stanza, ami valóban megörökíti a pillanatot úgy ahogy csak egy igazi költõ tud megörökíteni valamit, ami újra tudja éleszteni emberi hitünket egy igazán isteni tehetségben:



S mire a csillagok kihúnytak,

a tört szemekben nem volt élet,

megdöbbenés ült riadt arcán,

mint aki idegenbe tévedt.



Németh Ernõ vallásos ember volt, de realista is. Irónikusan éppen igy lesz,

ha nem is a mennyben, de értékelt költőink között örökéletû.

Add comment


Security code
Refresh