You're Here : Home Hungarian Bajban szépült életeim Szab ad versben

Szab ad versben

Written by Veszely Ferenc  in  Hungarian - Bajban szépült életeim PDFPrintE-mail

Gyerekkori napok Gyomán



Gyerekkorunkban a világ fiatal volt mint mi voltunk

és a napok olyan hosszúak voltak mint az évek:

az idő felfüggesztve lógott az égből.


A gát szaladt mig mi szárnyaltunk karokkal pedálozva,

és a folyónak friss kanyarjai voltak miközben a viz

kergetett hogy megfogjon ha megálltunk -

de ekkor az eprek integettek izekkel hivogatva

és hogy lilára fessenek napokig,

s az ágak máris emeltek lombokkal bújtogatva,

és mi eltűntünk az illatokban alkonyatig,

én szélnek repesztve lábujjaimat

amig csak neki a lebbenő libáknak, futottunk mint ők vadul tovább -

tele várakozással az otthonra mint a friss tejre

s a kenyérre ami meleg volt mint az álmodó ágy várakozása

jómagunk előre vágyva egy új holnap,

egy új örökkévalóság kalandjaira.



(1996, október)



A tavasz hajnala



Lásd a tavasz napját tél tünetében

-- megolvadt vizecskék mint jegek könnyei -

folyó, gyülekező, igyekvő vizecskék

mind bizonytalanul, de tudva merre van le -

napsugár - még nem meleg mégis fényes

kivonalaz csipkés ágakat

még nem zöldült, már nem szürkülőket -

égő madarak átlobbannak az égen

biboros allegóriákká válva, apostoli mezekben

hirdetve az örök tavasz szertartását,

hideget dugva, eltenni a telet,

s nagyvégre kinyitni váró lelkeinket

a tavasz eljövetelére.



(1998 Március)



Egy fénykép margójára



Tabló: egy iskolásfiút és egy öregembert látunk

amint egy kibombázott városba mennek lefele.

Egy egyedüli utcai lámpa áll magában, lógó drótokkal,

szétszórt téglák és lerombolt falak között.

Egy tetőtlen templom emelkedik a horizont felé.

Az ég szürke és teljesen felhőboritott.

Jóformán bárkinek lehetett volna ez szülővárosa

1945 Európájában.



Újralátogatom a gyerekkoromat:

van hit és remény benne, de nincsen irgalom.

A bombázott város bombázott falai együtt állnak

és mégis külön-külön.

Öreg és ifjúkor találkozik a romok fölött

dúlt utcákon amelyeket nem ér el fény.

Jóval később életemben már felismertem

hogy a rombolás a fejlődés állomása

s együtt képviseli azzal a haladást.

És mégis egy kép fel tud idézni mindent megint:

érzem a malter szakadását

amint megpróbált megtartani

rendet,

de csak pusztulást és pusztitást rögzit most

merev anyagban, taglalt frázisokban.

És hallom az omló falak nyögését,

amint tovább adják a zúzott csontok kinszenvedését belül

mig a lelkek fájdalma az eget repesztve

nyúlón haldoklik mint a szirénák jaja.

Jómagam is igy járkálok most

térdmélynyi rombadűlt reményeimben,

félresikerült tervekben,

irgalomnélküli életemben.



Már nem iskolásfiú de még nem öregember

cipelem nem leckéimet de életem és

hangtalan sikolyait

eltűnt álmaimnak -

őrizve törékeny hitemet és józan reményeimet

ebben a robbanó és porlasztó világban

ami épp olyan könyörtelen

mint az idő.



(1978  November)



Látogatás British Columbia Provinciális Múzeumában



I. Az Indián Kiállitáson



Állj be a körbe



Állj be a körbe és

nézd az arcokat!

Sok arc öreg és ráncos,

mélyre vésett

a nehézségek és az idő vésőitől,

de van fiatal is.

Különösen a fiatal lányok

mandula szemekkel,

de nem mindnek mandulás a szeme,

csak mindegyik szomorú.

A férfiak arca is szomorú,

de  ezek dacosak is.



Látogató, szembesülj velük!



Álarcok



Azt mondod hogy ál arcok?

Nézd a hollószemeket,

a hústépő csőröket,

a nagy, horgos csőröket

feketén, pirosan, fehéren!



De nem ezektől kell félned.

Az ajkak azok

amelyek elmondják a történteket.



A Lelkek Háza



Gyere be a Lelkek Házába,

és ülj le,

hogy elmondhassam

ami van,

ami volt,

és hogy született meg az élet!

A jövőről nem fogok beszélni.

Remélem hogy megérted a nyelvet,

de csak remélem,

mert a nyelv amin beszélek

már majdnem kihalt.

De ha nem is értenéd,

ne szünj meg hallgatni:

én elénekelem neked.

Nyisd ki a te lelked szemeit

és táncolni is láthatsz.

Vagy csak figyelj a csörgő csörgésére,

figyeld a ritmusát:

az megegyezik a szivveréssel.



Hallgasd a zsolozsmám!

Hallod a bánatomat?

Hallod a fájdalmamat?

Hallod a szivverésemet?

Az megegyezik a tiedével.

Most jön a harag.

Oszd meg velem, vagy távozz!



Petroglyph



Kőfaragás

türelem kőbe vésve

végtelen mozdulatokkal

végtelen zsolozsmát zöngve

újra és újra

kővel a sziklafalra

újra és újra

végtelen zsolozsmát zöngve

végtelen mozdulatokkal

türelem kőbe vésve

kőfaragás





Mitikus Hollómadár



"És te kinyitottad a kagylót

és hagytad az embert kiszökni belőle."



"És a fehér ember elszabadult

a földön amit a Holló adott nekünk."



Oh Holló, mit engedtél te meg?!







Hogyan épits veremházat



Először is össze kell gyűjtened az embereket -

sok kézre lesz szükséged.



A kezek kiássák a földet,

vágnak gerendákat, gyűjtenek ágakat

(és mohák is kellenek, különben a föld

áthullik az ágak között).

És szerszámok is kellenek, de nem sok.

Egy kőbalta is megteszi,

és a gyökérfonat jobban összetartja a gerendákat

mint a szögek.

A gyökerek engedékenyebbek,

akárcsak a föld mely otthont ad

embernek és állatnak egyaránt.

Használj még együttműködést és megértést,

adj hozzá jóindulatot -



És az emberek akik épitették a veremházat

élni tudnak benne

utódaikban

az idők végezetéig.



II. Ipar és kereskedelem



Bányászat



Nemcsak a föld belsejében,

a föld belében vagyunk.

Óriás ürességek amelyeket

a bányászok kapartak, fúrtak, vájtak, és robbantottak ki

a föld belsejéből.

A gerendák képtelenek maguktól tartani

a mennyezeteket.

A viz folyik, esik, vagy csepeg

mindenfelől.



A bányászok keményen dolgoznak,

várva a gerendák reccsenését vagy a zajtalan gázt -

és mindig sietve.



Mind élve szeretne kijutni innen.





Vizparti koznzervgyár



A foglalkozás szerszámai

kések és késbalták,

de kellenek fapultok

és egy vaskazán is.

A tetős de nyitott munkahelyen

a benyomás vizenyős, csúszós, és nyálkás.

Sirályok verekednek egymással

a hulladék felett.



De elkelő eledel táplál

ipart és embert egyaránt.



Felszinti aranybánya



Képzelj egy hatalmas vizmalomkereket,

emeletes magasságút,

vizzel pumpálni vizet tonnás mennyiségben

amely eközben olyan hangot ad mint

egy kisgyerek játékvonata.

De ne nevess.

Sirasd a látványt amit mögötte nyújt

a széttépett tájék.



Kabin látogatás a "Felfedező" nevű hajón



Egy fadoboz,

éppen elég hosszú hogy el tudj nyújtózkodni,

de nem elég széles ahoz hogy megforduljál rajta.

Ez lehetne egy koporsó is,

de nincsen teteje.

Ez az első tiszt nyugvóhelye.

Most képzeld el a matrózét!



III.  Természettörténelmi kiállitás



Lápvidék



Bölömbikák és böjti récék,

fütyülő récék, vizi tyúkok -

melyek itt madarak és melyik a viznövény?

Ismered-e őket ha ismered a nevüket?

Ezek mind a Trombitás Hattyú

királyságában élnek.



Mérsékeltövi nagycsapadékos őserdő



Óriások lábai alatt

egy csermely csurdogál.

Hallgass!

Egy medve poroszkál eléd, hatalmas,

de eltörpitik a fák.



Ha egy fenyőtű lehull az ágról

a bagoly meghallja,

a sas meglátja,

de a medve az ami

megérzi a szagát.



Tengerpart, sziklaszirttel



A sűrű pára - emelkedőben -

úszik a légben a tengerviz felé.

Fókák és oroszlánfókák lankadoznak,

szikla üt át a homokon.

A tollászkodó madarak fenn

nem vesznek tudomást arról a világról most

ami a tengerjárás apró tavaiban él.

A tavakban élők nem hallják a kormorán kiáltását.

A rejtelmek visszatérnek a köddel.



Elhagyjuk a múzeumot.
( Victoria, B. C. 1986 )

Indián faragvány a dohányboltban



Dohánybolt Indián,

te dermedt képe időbe fagyasztva

annak ami volt és

te emlékben élő lélek:

büszkeség, öntelt öntudat,

csontok bátorsága,

ijjhúr feszültsége mely egyszerre kész

ijjat repitni vagy zenélni

egy egyenes hátba rejtve

mint ijjad röpte van rejtve a szemedbe:

te, egykor vadat üldöző, lám üldözött vad lettél.



Egykor szabadon lengő tolldiszed megkövesülve

te, faragott lélek bús bivalyköntösben,

filléres emlékeztetője

őseid büszke lelkének

egy üzlet ablakában

mely dohányt és alkoholt árul,

emlékeztess a dohányra és az alkoholra,

a borzasztó békepipára mely fiaidnak

elkülönülést hozott, és züllesztő szeszeket

te, filléres emlékeztetője annak ami volt,

te, dermedt kép, időbe fagyasztva,

végezz csodát, beszélj, élő lélek, szólj

tollatlan, elveszett fiadhoz

ha elmegy előtted az utcán,

s hivjad:



Vadászok lelke, ébredj már!

Fussál, ne tántorogj!

(1988. Március 24.)

Egy görög szigeten



Hőhullámok délibábjába merülten

kékzöldcsikos napernyőm alatt

és hűst szipogatva szalmaszálon,

mitológián merengve morfondiroztam heverve amiglen ők

felmerültek a tenger égszinkék fodrából.

Fel, fel, amig a márvány partra léptek,

duzzadó életben és bőségesen jól -

fekete búvárszemmel és lándzsával a kézben,

cápacipőt és oktopuszt himbálva mögöttük.

Nem viselve semmit csak a napfényt,

bronzoltan, s csillogva a viztől,

izmok mellbimbó keményen -

Adonisz és Afrodité elhaladt mellettem feszülten,

szó nélkül előre meredve

ritmikus ütemben, harmonikus léptekkel, miközben

a forró homok szikrázott talpuk alatt.



Mielőtt hinni tudtam volna a szememnek ők már

hangtalanul elhajtottak

(gondolom egy autóban

mert emlékszem a párnázó porfelhőre

ami felgördült akkor a kúpozó vulkánra),

de én csak a felhők felett láttam őket

amint hangtalanul szárnyaltak

az oktopuszt maguk mögött himbálva -

egyenesen a napba.



Zeusz asztalánál lakoma készült, de nekem,

gyarló halandónak

erre már nem volt meghivásom.

(1996 Október)



A halál nem a halálban van



Az ember meghal, egy test megmarad.

A test nyugodt, megvan a jelenben, bár emlékezete elveszett,

azután a test vesz el,

gyorsabban mint az emlékezet,

hátra hagyva a békét őrző csontokat.

Az ember múltja más sirokba vándorol

lassan, személyenként.

Ez generációkat és évtizedeket igényel,

amig semmi sem marad meg a multból a jelenben,

mert az emlékezet az élő jelenben létezik.



A sir marad, aztán a sir maradványai maradnak azután maradvány se marad.

És mégis, egy elfelejtett helyen marad egy elfelejtett sir

eltemetett temetőhelye egy eltemetett multnak,

becsukva mint egy könyv lapjai között, a földben,

földszakadás kellene kinyitni, de arra nincs remény.



Még akkor is ott a viz, ami beszivárog hozzá,

na nem siratni, csak megváltoztatni a multat:

megkövesiteni a csontokat.

A csontok  örökéletű kövekké válnak,

örökre elfelejtve.

Igy a halál csak hosszú idővel jön az elmúlás után,

mert a halál nem a halálban van -

a halál egy feltámadás, kiásásra várva,

ami sohasem jön.

Az ember akkor hal meg csak

amikor elfelejtették.



(1997 Január)



Impressziók 2000 méter magasságból British Columbia Parthegységéről



A kinai fal, bár látható a Holdról,

rövidebb s a bokádig sem ér.
A Csendes Óceán, ha úszómedencéd lenne,

nem lenne túl mély.

Éles ormaid, havas hegygerinceid

túltesznek minden bástyafalon.

Magasztosan és erõsen állsz

hangyává törpitve az embert.

Kétezer méter magasan repülve feléd

még mindig fölénk tornyosulsz.

Soha bástyája földnek

nem tûnhetett bevehetetlenebbnek.



S mégis, mögötted a föld kiraboltan fekszik.

Testén bányák, kiirtott erdõk,

végtelen magasfeszültségû vonalak

mind mind egy határsáv szélességû

pusztitás szinhelye hol fû ha nõ,

s utak, utak mindenfelé -

forradásos hegyoldalak, szétválasztott mezõk.



Oh ha itt sasként tudnék repülni

egy korábbi korban

amikor még a teremtés füstje kigyózott égbe

lávát okádó vulkánjaidból

s a remegõ földön

reszketõ õzikék szaladgáltak helyüket keresve

szelid ragadozók között -

mielõtt a megvadult ember rászabadult

a természet ártatlanságára!

(2001. Március 7)



Nyiljanak napjaid



Nyiljanak napjaid ki mint egy virág -

áramljanak álmaidból feléd,

ússzanak hozzád a hajnali szellőn,

érintsék arcod párás illatokkal

fessék át hűvösre

lassan, puhán,

szempilláidon érezve először őket

majd orrodba szállva,

együtt ébredve a tudattal,

ébresszék nyiló szemeidet

majd tovább, még mélyebben benned

duzzasszák lágyan a tüdőd,

lassan, puhán,

mig szived mély melege

belső énedben ébreszti,

izmaidba árasztani a vért -

s kifelé, amig a hűvösség

elhagyja az oldaladat,

és eltűnve a lég ritkásságában

elterül a hajnali szellőn,

s te velük emeled karjaidat,

dicsérni a felkelő napot.



Nyiljanak napjaid, mint a virágok kelyhe.

Adassék hogy létedet árasszák életre.



(2004 Május 7)

Add comment


Security code
Refresh