You're Here : Home Hungarian Short stories A főzés nem a fortém

A főzés nem a fortém

Written by Mary Sandor  in  Hungarian - Short stories PDFPrintE-mail

Errôl tanúskodik a már véglegesen kozmaillatú konyhám, ezt bizonyitják vizes fôzelékeim, és csirizszerû leveseim. Na meg a környék kutyusai, kik messzire kerülik a házam elé kitett, és nekik ajánlott égett húsaim.

Talán mentségemre szolgál az a tény, hogy a konyhakultúrának sajátmagam tanitója voltam még Kanadába érkezésünk idején.

Otthon Magyarországon nem nagyon tudtam fôzni, mert megtette azt Anyukám, meg Nagymamám, de új életem hajnalán bele kellett kontárkodjak a gasztronómia mûvészetének csodáiba. Mert hát az ifjú férjem éhes volt, várta is nagyon a jó falatokat, mivel a Mama, -az Anyósom, - csodálatosan tudott fôzni (fentemlitett férjem emlegetései szerint) és ahhoz volt szokva.

Gondolom ezért volt, hogy a szemei majd kiestek, úgy kidüllesztette ôket, mikor elôször nagy jókedvvel belekanalozott a frissen készített kapros és fokhagymás salátafôzelékembe, amire még szalonnát is sütöttem.

Nem az én hibám volt, hogy nem tudtam még sem beszélni, sem olvasni angolul, ezért történt hogy az élelmiszer üzletben vásárolt tejszinhabot tejfelnek véltem, s azzal öntöttem fel a szintén fentemlitett fôzeléket. Igaz, hogy a szalonna is megégett egy kicsit, de, - gondolván, - kicsire nem adunk, felszolgáltam köritésnek. Itt meg kell jegyezzem, hogy mindent meg lehet szokni, mert elég soká tartott, mig rájöttem, hogy a tejszinhab nem tejfel, és mire felcseréltem, szinte hiányzott a bablevesbôl.

Úgy vélem szerencsém volt, hogy Kanadában éltem, mert mikor magyar barátaink ebédre lettek hivva hozzánk, igen könnyû volt a mentegetôdzés:

"Tudjátok, mások az itteni ízek..."

Egyet viszont soha nem fogok megérteni. Azt, hogy,-például,- én elôveszek egy ételreceptet, pontosan betartom annak utasitásait, elômelegitem a sütôm, ahogy az szükséges, figyelem és idôzitem a sütést, mégis egy siralmasan szappanosnak mondott, iztelen sütemény kerül ki a kezem alól, mig barátnôim, avagy családom nôi tagállománya csodálatos ízû, habos, pillekönnyû süteményeket tudnak kèsziteni ugyanazon receptekbôl.

Úgy gondolom, hogy el vagyok varázsolva. Lehet, hogy az én keresztelômbôl is kimaradt az egyik boszorkány, aki aztán titokban odasomfordált az ünneplésre, s mikor bekukucskált a bölcsômbe, ràjött, hogy én nem Csipkerózsikának nézek ki, s hogy belôlem nem lessz soha hercegkisasszony, hanem inkább szakácsné, hát rámszórta az átkot, hogy sohase tudjak fôzni. Más magyarázat nincsen.

Sokszor néztem Anyósomat irigykedve, aki többszöri kanadai látogatása idején rögtön megérkezése után mindjárt nekiállt rétest sütni, mert a "kicsi fia" már a repülôtéren a Mama otthoni rétesét emlegette nyálcsurgatott szájjal.

Hát a Mama alig hogy kipakolta a hozott holmiját máris ment rétestésztát gyúrni, meggyúrta, és aztán úgy nyújtotta, húzogatta, hogy a konyhából is kihátrált. Én már nyitottam az elôszoba ajtaját is, ki a kert felé, mert a rétestészta még mindig nyúlt, hosszabban mint a rossz szónokok beszéde.

"Igy kell ezt Marókám", mondogatta nyujtogatás közben. Marókának hivott,-Isten nyugosztalja,-nem tudom, hogy miért, de ráhagytam. Mert hát hivtak engem Máriának, Marikának, Marinak, és Mariskának, Macának és Marynek, de a Maróka kizárólag a Mama találmánya volt.

Különben kedves asszony volt, mert, - elfoglalván a széket az ebédlôasztalfôn, - mindig elnézôen mosolygott, mikor feltálaltam ételkülönlegességeimet.

Mindez régen történt, bohó fiatalságom idején. Azóta megtanultam fôzni, meg

sütni is mert ugye az élet jó tanár, sok mindenre megtanit. Konyha mûvészetemnek széleskôrû hire van, legényember öcsém egyszer azt mondta, hogy nálam enni vallásos esemény, mert úgy érzi, hogy a menyországban étkezik. Azt is mondta, hogy nekem étkezdét kellene nyitni, mert hogy az nagyon sikeres üzlet lenne számomra, de gondoltam, nem én, mert varázslat ide, varázslat oda, nem kivánok hivatásos szakácsné lenni, mert inkább irni szeretek. (Lehet, hogy egyszer azt is megtanulom jól, akárcsak a sütés-fôzést).

Leírom, csak azért, hogy dicsekedjek egy kicsit, hogy, - mivel Kanadában èlek, - hol e nagyvilág minden népsége, szokása, és fôztje megtalálható; több nyelven tudok nem csak beszélni, de fôzni is.

Tudok fôzni magyarul, angolul, (fish and chips and roast beef, scones and tea, punktum, kész), fôzök kinaiul, olaszul és itt-ott görögül is, csak hogy emlitsek egy pár nemzetözi ételkülönlegességet a sok közül, de mindezek ellenére, le kell írjam, hogy a szokás hatalma gyôz.

Mert mikor a szép tavaszok idején feltálalom a saláta fôzeléket, s ha kifelejtem, a férjem mindjárt szól:

"Hozzál már egy kis tejszinhabot drágám."

Add comment


Security code
Refresh