You're Here : Home Hungarian Versek Az aggastyán

Az aggastyán

Written by Lassu Árpád  in  Hungarian - Versek PDFPrintE-mail

Ki ez a vén öreg személy?

Szemürege miért oly mély?

Árván ül az ágya szélén,   

Ősz kócos hajjal a fején.          



Egy zseni Ő? Vagy egy paraszt?

Biztos látott már sok tavaszt!

Átélt harcot, forradalmat,

Szegény, remélt jó hatalmat! 



Néha úgy magába merül,

Hogy meleg étele kihűl,

Szájából kihull a falat.

Estére volt kap sült halat: 



Nincs már foga, nem tud rágni,

Ízén is csak tétovázni.

Egészsége hanyatlóban,

Teste elnyűtt -- háborúban! 



Ha gyomra üres, vagy sajog,

Ő már nem szól, csak mosolyog.

Az öltöztetést még állja,

Fürdést végig kiabálja. 



Az ápoló is most látja,

Hogy foszlik házikabátja,

Viszont Ő már nem is bánja:

Meghalt utolsó barátja. 



Hogy alvó, félve ébredjen,

Min kellett, hogy Ő átmenjen!

Az élet bé csak hálni jár,

S a szíve alig kalapál. 



Egyszer ő erős ifjú volt,

S nevetett rá a teli hold;

Volt neki őse, családja,

Testvére, nője, barátja! 



Majdan vitte őt a lába,

Táncra perdült sok nagy bálba',

Volt, akiért Ő remegett:

Hitt, csalódott és szeretett. 



S eljött a sorsának átka:

Sok rőt színű pufajkába',

Ki ellensége volt hitnek,

Vége jónak, értelemnek. 



Jaj, Úr lett minden gazember,

Ki meg úr volt, az nem ember:

Egy új világrend lett élen,

S urak kapálnak vidéken! 



Ez lett sínylő hazánk sorsa:

Rőt csizma sárba taposta.

Magyar harcolt idegenbe',

S hazát vesztett kényszerébe'. 



Nyakunkon ültök, Ti átkok,

Persze erre van pofátok!

Mikor tudjuk levetni majd

Ezt az átkozott sok nyikhajt? 



Egy csillagot már legyőztünk --

Most más színű van helyettük.

Akaratunk nem lesz laza:

Szabad lesz a magyar haza!

Add comment


Security code
Refresh