You're Here : Home Hungarian Költemények Poetic potpourri

Poetic potpourri

Written by Király Ilona  in  Hungarian - Költemények PDFPrintE-mail

KETTŐSSÉG

Az ott hazám - ez otthonom.
E kettősséget érzem, hordom.
Magam most is magyarnak mondom.
Magyarnak - s kanadainak.
És nem nyugszik le úgy a nap,
hogy mindkettőre ne gondolnék,
mindkét nyelven ne gondolkodnék.
Két ország gondja él velem,
kétszer fáj minden gyötrelem,
de kétszer érzek büszkeséget,
az olimpián hogyha érmet
nyer bárki a kettő közül.
Az ember igy duplán örül.
Én hazamegyek látogatni,
s hazajövök tovább folytatni
az itt megkezdett életet.
És talán várok éveket,
mire újból visszatérek,
-de itt kint is magyarként élek.
Két történelmet kell megtanuljak,
s mindkettőből sokat okuljak.
Nem volnék igaz hazafi?
Vagy csak egy olyan valaki,
ki itt élte le élete javát,
mégsem feledte a szülőhazát!
- - - - Aug. 13, 1999 



A HENCEGŐK

Összejöttek a jó barátok,
s miközben vigan ittak, ettek,
a múlt időkről elcsevegtek.
Ki-ki elmondta, hogy is élt.
A származásáról beszélt,
a szép nemesi oklevélről,
az ősökről, a hősi vérről,
cselédekről és birtokokról,
értékes, cifra bútorokról,
festményekről, és tehetségről,
( mintha minden csillag az égről
csak őket nézné, rájuk ragyogna,)
hangsúlyt fektetve a vagyonra!

Pinocchio pont arra járt.
Az ajtó kissé nyitva állt,
igy kiváncsian belopódzott,
és addig-addig hallgatózott,
rájött: nem igaz fele se!
Dicsekvés ez, koholt mese!
Emlékszünk még, hogy járt őkelme,
ha füllenteni támadt kedve?
- Hirtelen nőni kezdett orra.
A vendégeket nézve sorra,
gondolta: bárcsak saját átka
e társaságra most átszállna!

Vágya tüstént beteljesült.
Az asztalnál lecsendesült
az eddig vig, lármás csapat.
Torkukon akadt szó, s falat,
mikor az orrok nőni kezdtek.
Hiszen még ők sem feledkeztek
el a meséről, s orruk hossza
némelyük nagy zavarba hozta.
Zsugorodtak a paloták,
s a hires-neves ősapák
a vagyonból itt-ott leadtak.
Inkább szántottak, meg arattak.

Bár volt, akinek orra nem nőtt.
Ez elmesélte: amig felnőtt,
ugyancsak nehéz körülmények
között szerényen, szépen éltek.
Anyja ruháik maga varrta,
hús nem jutott, csak vasárnapra.
Apja erényre, becsületre,
szorgalomra, s dalra nevelte.
Családi szeretetben éltek,
az igaz útról le nem tértek.
Vasárnapon templomba jártak,
hálát adni az ég urának.

Orrát most irigykedve nézték,
kik az imént szinte kinézték
maguk közül a társaságból.
Meritettek a tanulságból:
nem a vagyon teszi az embert!
Mert ki igazat szólni nem mert,
nem lett nagyobb, csupán az orra.
Bár hencegésük csak a borra
kenték, mégiscsak abbahagyták,
s most már a valóságot mondták.
Úgy emlékeztek, ahogy illett,
s az orruk egyből rövidebb lett.
- - - - Jan.3, 2005


SZÖKŐÁR ( TSUNAMI )

Hullám csapott. - És elragadta
az életet, a kedveset!
A gyermektől a jó szülőket,
a szülőktől a gyermeket.
Hullám csapott: kegyetlen hullám,
magasba tört a taraja.
Majd odavágott úgy a partra,
a végitélet jött maga.
Ahol nemrég még sütkéreztek
tenger partján a nyaralók,
most házszilánkok kavarogtak
a hullákkal, és tört hajók.
Tört remények, szétszórt családok,
gyógyithatatlan jajszavak:
alásodródtak tengermélyre,
s talán sohasem nyugszanak.
Elvegyülnek a túlvilágon
sok régi fájdalom közé,
mig a sóhajok imádságban
repülnek a felhők fölé.
Alszik-e néha fent az Isten?
Vagy a csapás mint büntetés
sújt a földre ilyen kegyetlen?
Vagy mindez figyelmeztetés?
Készen kell álljunk minden percben?
Múló pillanat életünk?
Gyönyörű, földi szép ajándék!
- S könnyen végére érhetünk. -
- - - - Jan.5, 2005


HAJLÉKTALANUL

Táncos hópihék keringnek a légben
a közelgő tél előjeleként.
A hajléktalan forgatja fejében:
a zord időket vajon hol, s miként

vészeli majd át? Melyik aluljáró
nem túl huzatos, s nem rejt nagy veszélyt?
Hol a mámoros alamizsnát váró
kopott pokrócán tölti el az éjt.

Többet nem is vár. - Jobbat nem remél.
Megszokott érzés gyomrában az éhség.
Nyomor lett sorsa, hát élni kell vele!

Óh, de hány ember ily nyomorban él !?
De mig a tél szükségszerű jelenség,
a hajléktalanság korunk szégyene!
- - - - - Nov. 10, 2008


IDILL

A csendre vágyom szüntelen.
Csak csendre vágyom én!
Karcsú csónakban ringani
elrejtett tó vizén.
Nézni a nyári kék egen
a felhő mint halad.
Majd a sirályt -gyors villanást-
ha felkap egy halat.

Szellő simitná bőrömet,
borzolná hajamat.
E meghitt csendhez illik a
madárhang áradat
Bensőm trillázó kórusuk
gyönyörrel tölti el.
Sejtem, a parti fák alatt
az őz is ott fülel.

S ha diszes páncélja alól
elődugná fejét
a vén teknős, hogy hallja jól
e fenséges zenét,
teljes lenne az örömöm
a természet ölén.
Hol még szabad a gondolat,
s száll, mint egy költemény.
- - - - Ápr.2, 2009

Add comment


Security code
Refresh