You're Here : Home

Veszely Ferenc: Bajban szépült életeim

Written by Pintér László  in  Hungarian - Könyvismertető PDFPrintE-mail

Széleskörű magyar irodalom fejlődött ki az emigráns magyarság alkotásaiból a hontalanság, a háttérsugárzó szülőhaza el nem múló hatásának és a magyar ősgyökerű alkotókészség táplálásának következményeként. Ennek a gazdag külhoni irodalomnak lett elismert tagja Veszely Ferenc is „Bajban szépült életeim" című verses-kötetének megjelentetésével (2005).

Veszely, mint életrajzi előszavában is közli, már a Budapesti Református Gimnázium tanulójaként elhatározta - biztosan belső érzés sugallatára - hogy költő lesz. Ebben az elhatározásában legjobb barátja, Szerb György is társául szegődött. Aztán barátságukban együtt sodródtak bele az utcai harcokba Budapesten, 1956-ban. Veszelynek menekülnie kellett, mert a pufajkásra vedlett ÁVH már körözte. Így 1957 január közepén husz évesen el kellett hagynia hazáját. Barátját, aki tehetséges költő lett, is fekete listára tették, és állandó zaklatásban volt része, ami felőrölte életét. Kötete első versei ezt a megszakadt barátságot idézik: „Eulógia":

Méltányolnálak. Úgyse tudna más,

de én sem: fojt a lelki zokogás.

Téged sajnállak-e - vagy magam - nem tudom,

csak azt hogy űrbe ér a bánatom.



Mi lehettél volna s mi lettem volna én,

ha nem tép szét sors sorsunk kezdetén?

S mily álmok nyíltak volna nyelveden,

ha elnyomás súlya nincs lelkeden?



Veszely idegenben való hányatottságát, kezdeti csalódottságát az „Emigrációm története" alcím alatt tárja elénk verses prózában, kicsit irónikusan, de reálisan. Itt jegyzi meg, hogy „De amikor megérkeztem, azt tapasztaltam, hogy engem emigránsnak hívtak, és semmi sem lett úgy, ahogy én azt elképzeltem." Bármely Kanadában letelepedett hazánkfia olvassa ezt a könyvet, ráismerhet benne saját kezdeti emigráns-életére. Volt ő is fausztató munkás, erdei fadöntő, vasuton talpfákat és síneket rakó munkás, később hálókocsi kalauz. Mint leírásából látni, nem volt rest, sőt kihasznált minden alkalmat nyelvtanulásra, hogy beiratkozhasson egyetemre, mert amint írja: „A nagyobb társadalomnak akartam felelős része lenni." És Veszely szorgalmának és határozottságának köszönhetően éjjeli kenyérkereső taxisofőrsége mellett nappal egyetemre járt, és 1969-re tanítói állást kapott  Kamloopsban, ahol 30 évig tanított, és ma is él családjával.

Az „Ifjúkori versek Kanadából" ciklusban ismét kiérződik az első évek nehézsége, mikor igazán kezébe veszi az életét. „Háborúskodás" című versében így ír:



Másképpen nézem én a tájat,

s minden másképp néz engemet:

nekem minden fáj, ami fájhat-

másként érzem az életet.



Szerető gondolatok sem hiányoznak verseiből:



Nem ábrándkép vagy s még nem is való:

jövőm titka, múltam, és ami jó

s velem együtt-születő és haló.



S velem maradsz, mint az emlékezet,

hangod csendül és hang csendül veled,

mely egy-érzéssé olvaszt s véd, befed.



Veszely költeményeinek kavalkádja mély gondolatokat, igazságokat, percek, napok, egy életút emlékeit  hordozza lélekemelő színes képeivel.

„Beszélgetés Arany Jánossal 2000-ben" című ciklusa egyedüálló tematikai alkotás, mely meghívja a költőt a jelen korba és elpanaszolja neki fajtánk lassú vesztét. Veszely rámutat hibáinkra és hogy mit kéne tennünk:

Hisz hibát keresni sosem lehet népben:

annak a forrása bent van az egyénben.

-  -  -  -  -  -  -  -

Ahhoz, hogy példaképp kövessenek népek,

legyünk mi először példakép egyének!



A magyarság megmaradásának ügye, problémája, hazájának politikai és gazdasági helyzete éppúgy foglalkoztatja, mint környezetének, barátainak ügyes-bajos dolgai. „Egy 56-os magyar szabadságharcos meglátásai" ciklusban a „Magyarán a kommunizmusról" írt versében kiparodizálja a kétfajta kommunistát: a párthűt és a reformistát és szájukba adja a szót:



Tanultam lesni alkalmat,

megragadni a hatalmat:



És a másik:

Minden, amit cselekedtem,

a Párt érdekében tettem.



Tehát nincs különbség köztük.

Tovább parodizál a „Rendszerváltás"-ról:



89: Magyarország:

nevet cserél, s marad a Párt,



Ez a hosszadalmas komikus leírás bizony így történt, és a végeredményt az „Epilógus"-ban mondja ki a költő:

Elmondottakban nincs újság.

Régi maga a tanulság:

a nagyvilág forog, halad-

szegény ember szegény marad.

-  -  -  -  -  -

hatalom kegyében élő

az asztalnál mindig első.

Csak a szegény, aki árva,

él mindig jussból kizárva.



Az „Elbeszélések"-ben rövidke mindennapi történetekkel szórakoztat bennünket.

„Thaly Bélának a Gondviselésről" című hosszú, hexameterekben írt levelét el kell olvasni, hogy kritikát mondhassunk a költőről. Ez a vers tanuságot tesz a költő vallásos beállítottságáról és gyerekkori barátjával való viszonya sérthetetlenségéről. Az egyik hívő, a másik ateista, de barátságuk  szilárdan áthidalja ezt a nagy szakadékot is.

„Szabad versben" ciklusa az angolul írt verseinek magyar fordítása, melyek rövidebb eseményeket, tárgyakat, indián mitológiát, személyleírást és történelmi emlékeket tárnak az olvasó elé.

„Versek szívügyekben" ciklusa a költő szerint : „Egy szívbaj irodalmi kórtörténete", melyet ő maga élt át, és ennek a szívbajnak „dermesztő hatását" próbálja érzékeltetni az olvasóval:



Először lélegzetvisszafojtva vársz

minden szívfájdalomra,

mert tudod, a halál viccel, mielőtt ugrik,

és nem szabad elhagynod figyelmed, nehogy váratlanul érjen.



„Versek egy öregember világából" című ciklusában többnyire rövidke versikékben, szonettekben adja elő az öregedés elkerülhetetlen búját-baját, néha megelégedettségét. Rámutat, hogyan fordul az ifjúság elégedetlensége át elégedettséggé öregkorra.



S szidtam mindent -sorsot, éltet,

kívántam, hogy érjen véget.

S ez az : amit én kívántam,

sohse értem el a vágyam.



Pedig majdnem mindig akadt

szép és jó az orrom alatt,

amit szemem sohse látott -

amíg szivárványt imádott.



„Utolsó virágzás"  a befejező ciklus kötetében. Itt említi meg Veszely leányával történt gázolási balesetet, mely csaknem életébe került Laurelnek. A szülőknek pedig elképzelhetetlen megrázkódtatás volt. „Elszámolás":



Nagy szerencsétlenség érte szegényt,

literszám kapta naponként a vért;

sok csontja tört, és az agysérülés

személyét tette tönkre s jó eszét.

Hogy észretért, nem akart élni már

és meggyűlölte, aki lett, habár

bátorságot mutatott, óriást,

s legyőzött száz bajt és egy bénulást. 



A kötet utolsó versében, az „Utolsó sétá"-ban Veszely már nem fél a haláltól sem, már szinte megszokta a kalamitással megterhelt életét és így ír:



Barangolok éltem végén

lábakon, mik időt álltak -

élő elmém, hangos gégém

fittyet hánynak a halálnak.



De nehogy azt higgyük, hogy föladta a további irodalmi munkálkodását! Veszely még talán hevesebben dolgozik, mint valaha. Felhasználja kiváló angol nyelvtudását, melyet anyanyelve szintjén alkalmaz saját és jól választott magyar költők  verseinek lefordítására, mely fordítások megszégyenítenék a mai kanadai költők bármelyikét.



Pintér László, Parksville, 2007, január 7.



A költő elérhető:  F. Veszely

2641 Perth Place

Kamloops, BC.

V2B 4T9

Tel: 250-376-2359

Add comment


Security code
Refresh