You're Here : Home

A külföldi befektetések következményei Kanadában

Mel hurtig, az egykor miniszterelnökségre aspiráns kanadai milliomos és politikus könyvének címe, Kanada elárulása, már maga is megdöbbentõ, tartalma méginkább. Negyven év statisztikai adatait vizsgálva 195O és 199O között meggyõzõen bizonyítja egy sereg tévhit hamis voltát az Egyesült Államokból érkezõ befektetéseket illetõen és arra, a kanadai nép számára íjesztõ, következtetésre jut, ami könyvének címébõl kiviláglik.

Mosolyoghatnánk ezen, hiszen a kanadai életszinvonal jóval magasabb a miénknél, de ez a hit, mint sok más, már nem úgy van. Kanada átlagemberének legendás gazdagságát nagyméretû természeti adottságainak, valamint a Második Világháborúnak köszönhette. Napjainkban ez a jólét rohamosan eltûnõben van, s ami megmaradt belõle óriási személyes adósságok árán van és lesz (ideig óráig) fenntartva. Az, ami tartósan fenntarthatta volna ezt az életszínvonalat - a jól fizetõ állások - gyakorlatilag eltûntek, a "munkásarisztokrácia" csak igényeiben maradt "arisztokrata," tehetségeiben már évtizedek óta nem az. Történelmileg Magyarországon mi ezt a folyamatot a nemesség elszegényedésébõl, az úgynevezett kisnemesek sorsából ismerhetjük.

De térjünk a tárgyra. A külföldi befektetések jótékony hatásának közhiedelme már ismerõs dolog Magyarországon is, amint ismerõs volt az Kanada lakossága elõtt is, hála az üzleti propagandának. Az árúcikkek bõségének káprázatától, az állandóan felajánlott hitelektõl, könnyûnek mondott törlesztésektõl csábított fogyasztó az hiszi gyarapodik a vásárolt csábító (kellõ vagy nem kellõ) termékekkel, és mire észbekap már nyakig eladósodott. A külföldi tõke beáramlása Kanadában is egyrészt nagy igéretekkel volt meghirdetve, ugyanakkor mint elkerülhetetlen folyamat volt bemutatva, ami ellen tenni úgysem lehet, sõt káros is.

Az igéretek hiedelmeit a következõ, azidõtájt még hihetõ, logikusnak tûnõ, a sajtóban gyakran látható elmefuttatások tették elfogadhatóvá. 1. A nagy pénz bejövetele eloszlódik az ország népe között, fellenditi az ipart és a kereskedelmet, ez jól fizetõ állásokat eredményez és javakat és hasznot produkál az országban, és felemeli az átlagember életszínvonalát. 2. Aki ez ellen tesz valamit az a haladás, a fejlõdés útjában áll. 3. Ez ellen tenni, úgymond, különben sem lehet: a piacnak szabadnak kell lennie, mert csak igy érvényesítheti versenyképességét ami az árak csökkenésére vezet a köznép érdekében. 4. A vállalatokat nem szabad megadóztatni úgy mint a közembereket, mert ez a nemzetközi versengésben életképtelenné tenné õket és megszûnne mindaz a jótékony hatás amit ezen vállalatok hoznak az országnak.

5. Hasonlóképpen a tarifákat is le kell dönteni, mert csak ez biztosítja a versenyképes, olcsó árúk bejövetelét. 6. Meg kell érteni hogy egy világfolyamatról van itt szó, szûkül a világ és a tõke folyékony, így mindenhova és akárhova folyhat, jobb lesz tehát a saját érdekünkben kedvezményekkel csalogatni be õket hogy ide és ne máshova menjenek, és persze 7. a költséges infrastruktúrák közpénzen vállalt biztosításával. Tömören: a külföldi tõke befektetései munkahelyeket biztositanak, az egész nép számára hasznosak, az árak olcsóságát és a gazdaság, az életszinvonal fellendülését eredményezik. Következésképp minél több tõke jön be, annál jobb a helyzet. Ismerõs a szöveg?

Nos, Hurtig nemcsak megkérdõjelezi, de statisztikai adatok halmazaival, meggyõzõ idézetekkel, magyarázatokkal és példákkal bizonyitja nemcsak a fent jelzett hiedelmek hamis voltát, de a külföldi befektetések országrabló sõt fejlõdés ellenes voltát is. Például az Északamerikai Szabad Kereskedelmi Szerzõdéssel kapcsolatban, ami tulajdonképpen a glóbalizáció helyi fõpróbája volt, idézi Raegan elnököt. Az én fordításomban:

"Az egyezmény óriási hasznára lesz az Egyesült Államoknak. Eltávolít minden kanadai tarifát, biztosítja hozzáférhetõségét a kanadai piachoz gyártóiparunk, mezõgazdaságunk, magas technikánk és finánszaink részére, és elõsegiti további biztonságunkat Kanada energia készleteinek felhasználása által. Ugyanakkor fontos befektetési lehetõségeket is nyertünk Kanadában. Gratulálok miniszterelnök Malroneynak." A kanadai nép, felébredve, akkor úgy gratulált Malroneynak hogy

Kanada történelmében soha nem látott többséggel kiseperte pártját az országházból. Az akkor parlamenti többséget élvezõ pártból a legközelebbi választások után csupán két képviselõ maradt az új országház tagja, és napjainkban a párt megszûnt létezni is. De a szerzõdést a választások nem változtatták meg, és a folyamat sem állt meg. Ma a rajtunk kipróbált (és a nagytőkének nagyon bevállt), módszer globalizáció címen megnövekedett erõvel és sebességgel gyakorolja hatását nemcsak Kanadára de a széles világra.

Nem akarom az olvasót Hartig statisztikai áradatával terhelni, de van három adat amit jó lenne minden magyarnak a fejében tartania. A második világháború idejétõl 1990-ig (45 év alatt, tehát hosszú távon) az Egyesült Államok befektetése Kanadába 6.631 billió dollárt tett ki. Ugyanezen idõ alatt járadék címén kivitt az országból 69.460 dollárt, azaz a befektetés több mint tízszeresét. Ugyanekkor a befetetést végző amerikai vállalatok értéke otthon 76.710 billió dollárral (megint több mint tízszeresével) emelkedett. Nem kell meglepõdnünk azon a gondolaton hogy a befektetéseket nem a jótékonysági intézmények szelleme hanem éppen ellenkezõleg, a profit szelleme hajtotta és hajtja. Ami megdöbbentõ az nem a profit maga, hannem annak realizált méretei. Jól jegyezzük meg a a kanadai tények statisztikáját! Ez ad valami fogalmat a magyar olvasónak a Reagan által emlitett "óriási" haszon mértékéről is.

Kanadának, adottságaiból kifolyólag, ma erős, az amerikai cégekkel versenyképes iparral kellene rendelkeznie. Ehelyett Kanada az amerikai cégek fiókvállalatainak ad teret. A hazai (amerikai) vállalatok az otthoni, saját érdekeik szerint vezetik a cégeket.

Fiókvállalataik Kanadában az anyavállalatoktól vásárolnak, a hirdetésektől a tervező és fejlesztő szektorokon át a biztosításokon keresztül a finanszirozásig mindent hazai (azaz E. Á.-beli és nem kanadai) beszerzés útján biztosítanak, helyileg csak apró vásárlásokkal foglalkoznak. A kifizetődő munkahelyek zöme így tehát a befektető és nem a befeketett országokban keletkezik. Kanadában a szabad kereskedelmi egyezményt majd a globalizációt követő időszakban az újonnan keletkező munkahelyek 90%-át a helyi apróvállalatok szolgáltatták. Ezek túlnyomó többsége a minimális bér és a részleges foglalkoztatás jegyében jöttek létre. A magas órabéreket, nyugdijas állásokat, egészségügyi biztosításokat nyújtó munkahelyek tizezrével tüntek el Kanadából, vándoroltak az olcsóbb munkaerőt biztosító mexikói, illetve a távolkeleti "munkapiacokra." A be nem zárt telepek maximálisan gépesítettek, azaz minimális munkaerőt vesznek igénybe mert csak igy lehetnek "a globalizáció korában" versenyképesek. Tehát maguk a befektetések csökkentették a jól fizető állásokat. További manipulációk, például a kamat százalékának mozgatása, a valuta időszakos le és felértékelése, a bevételt hozó részlegek könyvelői utakon vezetett mozgatása a magasabb adót követelő országból a kisebb adót igénylőbe - ami fiókvállalatok esetében rutinos eljárásként kezelhető ügyvitel - mind a haszon maximális növekvését és a helyi országban fizetett adó minimalizálását szolgálják. Hartig ugyancsak idézi Eric Kieransnak, a szabadkereskedelmi egyezmény kanadai tárgyalófelének a meglátását, miszerint "A szabadkereskedelmi játék célja a pénz. Nem pénz valós befektetésekre amelyek új és jobb javakat és szolgálatokat teremtenek, hanem pénz a kisebb vállalatok felvásárlására, a nagyvállalatok egyesüléseire... pénz a gazdagság és a hatalom növesztésére és koncentrációjára." (Hartig, 158. Oldal)

Talán mondanom sem kell hogy időközben a beigért olcsó árúk helyett a leértékelt kanadai dollárnak köszönhetően a kanadai puhafa volt olcsón vásárolható az Egyesült Államokban, és Kanada megmaradt ipara és kereskedelme lett olcsón felvásárolható a frissen bejövő, „nekünk annyira kellő" tőke által, a Reagan által idézett "befektetési lehetőségek" jegyében. Az olcsó puhafa az amerikai puhafaipart fenyegető kihívását pedig egy hatalmas tarifa alkalmazásával oldotta meg az az Egyesült Államok, amely annyira károsnak tartotta, és annyira szorgalmazta a kanadai tarifák a kanadai iparágakat védő eltörlését.

Az üzletekben közben a bolti árak nem hogy nem lettek olcsóbbak de szüntelenül emelkedtek és emelkednek napjainkban is. A bérek képtelenek lépést tartani velük. A nemzet adóssága 1990-re olyan méreteket öltött hogy az adóbevétel 75 %-át kamatok törlesztésére kellett az államnak fordítania. Kanadát, ezt az óriási és természeti kincsekkel bőségesen megáldott országot, a csődtől egy új, majdnem minden árucserét és szolgáltatást többszörösen megadózó adó bevezetése mentette meg, na meg a szociális szolgáltatások financiális elfojtásán spórolt pénz. Az ország szociális intézményei épp hogy élnek, miközben a nép elszegényedett és eladósodott. Ez történik napjainkban Magyarországon a Gyurcsány program keretében, itt is a szocilális programmok elfojtása árán.

Kanada mai valósága egyértelműen bizonyitja az amerikai nagytőke bevándorlásának messzemenően káros voltát mind a népre mind az országra vonatkozóan. Meggondolhatnánk miért kell nekünk annyira a nagyméretű külföldi befektetés, és hogy miért szorgalmazza a nyugat ezen szélsőjobboldali gazdasági politikáját, miért vezeti a globalizáció útján az országot, miért teszi tönkre a szociális szolgáltatásokat egy, a magát szocialistának nevező pártkoalició hazánkban?

 

Add comment


Security code
Refresh