You're Here : Home

Bajban szépült életeim

A fenti címen kiadott gyűjtemény egészében csak magyarul, de jó részében angol fordításban is olvasható. Az alábbiakban egy dióhéjban való összegezés található Szinopszis néven, amit egy életrajzos bevezető és ismertető, majd a könyv tartalomjegyzéke található. Magát az anyagot az ISBN szám illetve a szerző, Veszely ferenc neve alatt olvashatja az érdeklődő aki az "Authors" gombra kattint a lap tetején.

Szinopszis

Az itt közölt anyag egy 56-os magyar szabadságharcos, jelenleg Kanadában élő emigráns irodalmi munkásságát mutatja be. Veszely Ferenc 1936 szeptember 22.-én születetett Kispesten s a Rákosi korszak alatt nőtt fel. Húszévesen részt vett a teljes magyarságot egyesitő szovjet és kommunistaellenes nemzeti forradalomban és a megtorlás elől menekült Kanadába 1957-ben. Idejét és energiáit a pedagógusi pálya és a családi élet foglalta el amig, 1996-ban, nyugdijba nem vonult. Néhány korai, már Kanadában irt magyar nyelvű és egy pár angol nyelvű vers kivételével munkássága a nyugdijas évekből származik, és új anyagot képez. Személyes szerencsétlenségek – saját súlyos szivbetegsége és a lányát ért katasztrófális autóbaleset ellenére, s már nyugdijasan – 1999-ben megszerezte ezúttal harmadik kanadai egyetemi diplomáját, angol irodalomból. Jelenleg mindkét nyelven ir. Az itt közölt anyag magyarul irt műveit foglalja magába, de néhány rövid próza és több vers forditást is tartalmaz. A szerzőt eddig csak a Kapu Nyugati szemmel cimű rovatából ismeri a magyar közönség.

ÉLETRAJZOS BEVEZETŐ

Egyes emberek életei gyakran érdekes olvasmányt nyújtanak, és az enyém sem kivétel. Rángógörcsölve születtem a második világháború vonagló világába Kispesten, egy középosztályú pestszentlõrinci családba. Apám vezetõ szerepben dolgozott a Kispesti Textilgyárban, anyám tisztviselõnõ volt. Mint egyetlen gyermekük, a sorsom biztos mederben folyhatott volna, de a háborús körülmények örvényessé tették az életemet. Szüleim elõbb elszakadtak egymástól, azután elváltak. Apám újra nõsült és megáldott két féltestvérrel, de sajnos õk csak hosszú évtizedek múltán játszottak az én életemben szerepet, mivel engem anyám nevelt fel. Idõközben a testvér szerepét a nálam négy évvel idõsebb anyai unokabátyám töltötte be. Õ is egyszem gyerek volt, nekem Ózsikám. Belõle késõbb Dr. Pestessy József lett, a hires Zöld (Baleseti) kórház kedvelt fõorvosa és több ismeretterjesztõ mû szerzõje. Gyerekkorunkban õ a csinytevõ, bátor fiú szerepét töltötte be, igy maradt rám a “jó fiú” késõbb integrált szerepe és terepe.

Vézna, beteges kisgyerek voltam, felszedve minden járványos nyavalyát a himlõtõl a tuberkulózisig, de jó eszû, tiszta kitûnõ tanuló. A háborús veszélyek, a rossz táplálkozás, és a nyirkos, fûtetlen pincében élés az én beteges életemet lett volna hivatott elvenni, de mig én a válságos helyzetben megedzõdtem annyira hogy évtizedekig ne legyek beteg, helyettem két másik unokatestvérem halt meg a háborúban. Az egyiket, egy szép, okos, tizenéves leánykát, a németek ölték meg Auswitzban mert apja után zsidónak számitott, a másikat egy zabráló szovjet katona lõtte fejbe az ágyában, mert hangot emelt az ellen hogy az elvigye holt apja ruháját amibe – szegény árvagyerek lévén – õ lett volna hivatott belenõni. Egy másik orosz katona akit, saját serdülõ lányától õt elterelendõ, egy alsó szomszéd küldött fel hozzánk, már-már anyámra törte az ajtót, de a felsõ szomszéd közbelépett. Erre a katona õt verte fõbe puskatussal, de mi anyámmal megmenekültünk. (Oláh bácsi már régen halott, de én, mig élek, hálás leszek neki.) És persze túl kellett élnünk elõbb az angol-amerikai repülõs, majd a szovjet sereg tüzérségi bombázását. Egyiket se zavarta hogy a lakótelepeken jobbára öregeket, asszonyokat és gyerekeket ölnek. A propaganda hatása már akkor is olyan volt hogy õk csak elpusztitani való ellenséges ebeket láttak bennünk, mig mi vadállatokat bennük. Élesen emlékszem gyermekes meglepetésemre amikor, életemben elõször, megláttam egy orosz katonát és észlelnem kellett hogy az ember volt és nem képzeletem szõrös farkasmedve-keveréke! És persze láttam borzalmakat dögivel, döglött lovak maradványaitól kezdve, amelyekrõl még frissiben levágták a húst az éhezõ emberek, a még vérzõ, hernyótalp alatt laposra gázolt holttestekig az utcákon.

Amikor hazajöttünk a pincébõl egy nehéztüzérségi löveget találtunk az ebédlõ asztal alatt, törött téglák és malter darabok között. Azzal együtt éltünk vagy két hétig, amig el nem vitték. Mindezen élmények ellenére gyermekéveim valóját, és belsõ énem mivoltát sem a propaganda, sem nem ezen körülmények határozták meg, hanem édesanyám határtalan, önzetlen szeretete, és apám megfontolt, elvszerû egyenessége. Ezekhez tartottam magam késõbben is, amikor csak tudtam. Nagy szeretettel és dedikációval tanitottam pályám során tanitványaimat melynek kamatjait úton útfélen érzem viszonozni ma is.

Formáló éveimet még a Budapesti Református Gimnáziumban, de már a Rákosi kommunizmus zsiroskenyerén kezdtem élni, ahol megbarátkoztam Szerb Györggyel és Thaly Bélával. Amikor az iskolát bezárták, Gyurkával a Fáy András Gimnáziumban fejeztük be a középiskolába járást, de igazi tanulmányainkat a költészet megismerése és gyakorlata képezte. Rengeteget barangoltunk a várost járva, nagyon gyakran iskolaidõ alatt is. Mindketten hivatalból utáltuk a megszálló szovjet hadsereget és, ha lehet, még jobban azok kiszolgálóit, az u.n. kommunistákat. Elvi kommunistát elvétve lehetett ugyan csak találni közöttük, de annál több volt a gátlástalan opportunista, s a politikusok iránti cinizmusom általuk annyira rám zománcolódott, hogy azt azóta se tudta semmi sem leverni rólam. Ugyanigy vagyok a minden szinben csak a maguk érdekét nézõ és a saját zsebüket tömõ opportunistákkal is. Református hittanban nõve fel talán csak a Gondviselõben csalódtam nagyobbat mint ezen embertársaimban.

Az ötvenhatos forradalom egyenesen acélossá kovácsolta bennem a hazafias érzést, és úgy vettem benne részt – szivvel-lélekkel – mint akit nem fog a golyó. Nemzeti szovjet és kommunista ellenes egységünket látva elképzelhetetlennek tartottam az ország-világ elõtt leleplezett rendszer visszatértét. De lehet hogy már akkor is csak makacs voltam. Annyi biztos hogy, igazi hazafinak tartva magam, semmiképp sem akartam elhagyni az országot, még akkor sem amikor már az orosz katonák is kerestek. Egy volt tanárnõmnél, Ságvári Máriánál bújtam meg mig végre, már január közepén, elindultam Ausztria felé. Igy váltam otthon menekültté, itt kanadai bevándorlóvá.

1957 januárjában már nemcsak a határt zárták el megint, de a vonatokról is leszedték az arra tartó embereket, és az országutakat is ellenõrizték. Menekülésem története egy kalandos filmnek adna bõséges anyagot. Legyen itt elég annyi hogy csak akkor dobtam el a Márton ezredestõl kapott, saját magamnak szánt golyójú pisztolyomat, amikor már Ausztriában voltam. A pisztolyon kivül egy aktatáska volt nálam, benne az akkor új, a Hét Évszázad Magyar Versei cimû kötetek, melyeket magyar lelkem megõrzése céljából hoztam magammal és amelyek, kissé megviselten, de most is a birtokomban vannak.

Ha menekülésem történetéhez egy film kellene, akkor kanadai emigrációm történetéhez egy több kötetes regény. Az elsõ kötet a beilleszkedés kalandos problémáiról szólna, a második egy ottani reformkorbeli pedagógusi karrierrõl egy nekem ujmódú szerepű házasélet és egy nem mindennapi gyermek nevelése keretében, a harmadik egy személyes katasztrófasorozat nehézségeinek átélésérõl. Ezt a hatalmas anyagot sikerült egy dokumentális versben (A bevándorló története) tömören és élethûen érzékeltetnem. A vers mûfaját kanadai költõk fejlesztették ki és én csak meglovagoltam azt, de megtanitottam egynéhány új trükkre is. A szétágazó anyagú mûvet érezhetõen annak humanista hangja tartja irodalmi egységben.

A kivándorlott, vagy a hazájától másképpen elszakadt ember élete nem könnyû. Sajátos problémái a hovatartozás érzése, a kulturális konfliktusok, bizonyos elnyomottság elviselése, és a nyelvi problémák. Ezt mutatja be az itt tartalmazott anyagban már jelzett A bevándorló története. További bepillantást nyújt a hazánkivüli sors vajúdásaiba a Beszélgetés Arany Jánossal 2000-ben, bár az ott fõleg a drámai keret szerepét tölti be. Alapjában e költemény élet- és világtapasztalatom összegzése és közhasználhatóvá tétele egy rövid receptben. Ehez kapcsolódik két másik, hosszabb drámai költemény.

Az Egy ötvenhatos magyar szabadságharcos meglátásai elsõ, a Magyarán a kommunizmusról cimû része, a Rákosi korszak általam átélt idejét idézi és Nagy Imre szereplését vizsgálja egy nem kommunista forradalmár szempontjából, megkérdõjelezve a késõbbi hivatalos, akasztásával elért hõsi szerepét, valamint azt a kisérletet hogy a “rendszerváltó” kommunisták az úgynevezett “reform kommunisták” révén kisajátitsák 56 kifejezetten szovjet- és kommunista-ellenes nemzeti forradalmát. E tévhit terjesztésének kézenfekvõ célja volt elvenni az ellenük irányuló várható népharag élét, miután be kellett ismerniük hogy az az “ellenforradalom” amit õk fojtottak vérbe, mégiscsak magyar nemzeti forradalom volt és ünneplésre méltó esemény, nem valami kétes, nyugati ügynökök által szitott, a “haladást” ellenzõ “reakciós” jelenség. Egyébként az ellenforradalom elnevezés és a reakció szó használata is helytálló abban az értelemben hogy a forradalom kifejezetten ellenük irányult és azt valóban az elviselhetetlen elnyomást gyakorló uralmuk elleni reakció váltotta ki. A versben bemutatott Nagy Imre szerep is valószinûleg közelebb áll az igazsághoz: valójában Nagy a már megalakult szovjet és kommunistaellenes munkástanácsok kezébõl vette volna ki a forradalom irányitását.

A harmadik nagy drámai költemény, a Rendszerváltás vagy módszerváltás, a másik nagy kommunista bõrmentõ tévhitet mutatja be annak ami az volt: egy taktikai húzásnak, ami biztositotta nemcsak hatalmi szerkezeteik és embereik átmentését, de az államvagyon nagyrészt a saját zsebükbe játszását is. Az anyag többi része, kevés de jelentõs kivétellel, elsõsorban humánus jellegû. A Versek szivügyekben nemcsak egy betegség kórtörténetét dokumentálják, de a szivbeteg érzésvilágát is. A Szabad versben változó témájú verseit angolul irtam eredetileg és késõbb forditottam magyarra. Érdekességüket növeli a változó versstilushasználat.

Egyedi silusban, de változó hangulatban és formákban keltek a Versek egy öregember világából és a Végsõ virágzás is, amelyek széles skálájú gondolatokat és érzelmeket kifejezõ, többségükben lirikus verseket tartalmaznak. Figyelmet érdemelnek még az életemet egy más keretben bemutató, és holt költõnket méltató Emlékezés Szerb Györgyre cim alatt összevont versek, és az ezekhez tartozó Ifjúkori versek Kanadából. A hexameterben irt Levél Thaly Bélának a Gondviselõ Istennel és a vallásokkal kapcsolatos nézeteimet meri rögziteni összefoglaló jelleggel. Valláspolitikai nézeteimet összegezik az egyszeri ember szájába adott, a Versek egy öregember világából részben található versek is. A kanadai tapasztalataimon alapuló négy rövid prózai mû bõviti az anyag tartalmi és mûfaji változatosságát.

Jelenleg is emigrációban, a nyugat-kanadai British Columbiában élek. Kanadai feleségem néha azzal vádol, hogy csak testben. Néha igaza van. Legnagyobb, állandó napi feladatom szétszakadt életeimet ott integrálni ahol éppen vagyok. Mert teljes jogú kanadaivá váltam, kanadai családdal és portával, de megmaradtam magyarnak is felelõsségtudatomban és érzésvilágomban egyaránt. Azt hiszem az itt bemutatott anyag reprezentáló hûséggel illusztrálja az olvasónak az ezzel járó komplexumokat és ellentmondásokat és korunkhoz illõ, bajban szépült életemet.

TARTALOMJEGYZÉK

1. Életrajzos bevezető

2. Emlékezés Szerb Györgyre

Dúdoló (13) Emlékezés (14) Elismerés (16) Eulógia (17) Látomás (18) Magam vagyok (18)

3. Emigrációm története

Prelûd (20) A szabadság megtalálása (20) Lényeges leckék és tömör tapasztalatok (21) Perspektivák (21) Honnan jöttél te ide? (25) Hogyan betûzöd azt? (27) Az elsõ parancsolat (27) Semmi személyes sincsen ebben (29) Család és barátok (29) Élet az emigrációban: személyes történetem (31) Quarantine (31) Winnipeg (32) Fort William vagy Port Arthur? (33) Heron Bay: Daru Öböl - Faúsztatás és hajópakolás (34) Kakabeka vizesés: favágás az õserdõben (37) A vasúton: vaútépités különcsapatban (42) Az út számit és nem az út célja (46) Vancouver (48) A vonatozó évek (50) Egyetemi és egyetemes tanulmányaim (52) Az “Igen” (55) Kamloops (55) Egy kanadai gyermek nevelése (56) A tanitó évek (57) Ne nézz vissza, de ne feljts! (58) A bevándorló szerepe (59) Kalamitások (59) Anyám karjaiban (61)

4.Ifjúkori versek Kanadából

A vers, a dal (64) Érhet kudarc száz (64) Háborúskodás (64) Mindig lesz út (65) Ön-jóslat (65) Revelstoke felé (65) Vihar után (66) József Attila (66) Hajad fölött (67) Az elsõ Karácsony idegenben (68) A tengerparton, csónakház mellett (68) Töredék (69) 12th Avenue (69) Szonnett a felnövésrõl (69) Apámnak (70) Útszéli sors (70) Belvárosi bõdületek (71) Menekülési vágy (72) Köd kürt (72) Csak hegedûlj! (72) Terhes nõ a buszon (73) Karintiai emlék (73) Életem titka (74) Elküldted a szemeidet (75) Rimes játék (75) Tudatlanság (75) Horváth Jenõnek (76) Alkonyatban a Stanley Parkban (77) A nagyok egymás kezét fogják (78) Születtem, élek, meghalok (78)

5. Beszélgetés Arany Jánossal 2000-ben

Arany Jánosnak (80) Arany válasza (82) Az Atyafi az utolsó szó jogán, Aranynak (83) Arany, magában (84) Az Atyafi, magában (85) Epilógus (87) Ajánlás (88)

6. Egy 56-os magyar szabadságharcos meglátásai

Bevezetõ: Budapest, 1956 október 23 (91) Magyarán a kommunizmusról (91) Lenin mauzóleuma elõtt (103) Rendszerváltás vagy módszerváltás?(107)

7. Elbeszélések

Amig a vásárlás el nem választ (123) Az ajtó és az õzegérke (124) Egy álom végén (125) Emberi nagyság egyszerû cipõben is tud járni (130)

8. Levél Thaly Bélának (Vers hexameterben) (137)

9. Szabad versben

Gyerekkori napok Gyomán (144) A tavasz hajnala (144) Egy fénykép margójára (145) Látogatás British Columbia Provinciális Múzeumában (146) Indián faragvány egy dohányboltban (151) Egy görög szigeten (152) A halál nem a halálban van (153) Impressziók British Columbia Parthegységérõl 2000 méter magasságból (154) Nyiljanak napjaid (155)

10. Versek szivügyekben

Diagnózis (157) Sztressz teszt (158) Angiogram (159) Én Istenem, jó Istenem (160) Lázadás (161) Infarktus (161) A legjobb és a legrosszabb a várakozásban (163) Operáció és a helyreállás operációja (164)

11. Versek egy öregember világából

Credo (168) Önarckép (168) A szerencselovag (169) Harmatcsepp élet (170) Vancouveri emlék (170) Sárga villamos (171) Piszker Marika (172) Kerekecske, gombocska (173) Reményt virradó madárka (174) Ragyogó reggel (175) Beethoven: Elisenek (176) 2001 január 1 (176) Újévi köszöntõ (177) Számitógép (177) Izrael (178) Béke (178) Világgazdaság (179) Napilap (180) Kérdi az Egyszeri Ember a politikusokat (181) Hitvallás (182) Kérdi az Egyszeri Ember a teológusokat (185) Utazás (187) Útlevél irodák (188) Az autó dicsérete (189) Égi-földi csodabogár (189) Mérsékelt égöv (191) Aggodalom (193) Vihar a tengerparton (194) Olajfertõzés a Galapagos szigeteken (194) Haláleset a szomszédságban (195) Szüleimnek, késõ hála (195) Szeresd, becsüld az életet (197) Szinszagú szépség (199) Kedves Feri (200) Vallomás (201) Erdélyi sirató, furulyára és tárogatóra (201)

12. Végsõ virágzás

Mulandóság (205) A test üzen (206) Az ember nem test és lélek (207) Elszámolás (208) Szánalom (209) Bendegúz (210) Kihült a konyha (212) Kollonay Attilának (213) Nem igy képzeltem (214) Epigramma (215) Ózsikámnak (215) Ha hiányoznék: Laurelnek (216) Utolsó séta

Add comment


Security code
Refresh