Hungarian Folk Poetry – Part two
Written by Admin in English -
19
Molnár Anna
“Jere velem, Molnár Anna!
Rengetegre, hosszú útra.”
“Nem mehetek Ajgó Márton,
Vagyon nekem hütös társam,
Hütös társam, jámbor uram,
Karon ülő kicsi fiam.”
Addig hítta, addig csalta,
Lóra kapta s elrabolta.
Elindulnak, mennek, mennek,
Hosszú útra, rengetegnek;
Találtak egy burkos fára,
Leültek az árnyékába.
“Molnár Anna, édes kincsem,
Nézz egy kicsit a fejembe!”
Addig nézett a fejébe
míg elaludt az ölébe.
Föltekintett feje fölé,
Burkos fának ága közé,
Hát ott vagyon hat szép leány,
Fölakasztva egymásután.
Aj, gondolá ő magába,
A hetedik én leszek ma!
Könny szeméből kicsordula
Ajgó Márton orcájára.
“Mért sírsz, mért sírsz Molnár Anna?”
“Nem sírok én, Ajgó Márton!
Harmat vagyon a faágon,
Az hullott le az orcádra.”
“Hogy hullana harmat mostan,
Mikor éppen álló dél van…
Készülj, készülj Molnár Anna,
Indulj föl a burkos fára!”
“Nem megyek én, ajgó Márton,
Nem szoktam én mászni fákon,
Mutass pédát, menj előre,
Megtanúlom majdég tőled.”
Ajgó Márton fölindula,
Éles kardja visszahulla.
“Add föl, add föl Molnár Anna!”
“Mingyárt, mingyárt jó katona.”
Úgy fölhajtá éles kardját,
Ketté csapá gyenge nyakát.
“Úgy kell neked, Ajgó Márton,
Mért csaltál ki a házamból!”
Felöltözék gúnyájába,
Talpig vörös angliába,
Fölfordula jó lovára,
Elvágtatott hazájába.
Ott megállott kapujába,
Bekiáltott udvarába:
“Aluszol-e jámbor gazda?”
“Nem aluszom, jó katona:
Elhagyott a feleségem,
Síró gyermek tűzhelyemen.”
“Attól ugyan adhatsz szállást,
Hallottam én gyermeksírást.”
“No ha úgy van, jere bé hát,
Eltöltünk itt egy éjszakát.”
“Hallod-e te jámbor gazda!
Van-e jó bor a faluba?
Hozz egy kupát vacsorára!”
“Aj, a jó bor messze vagyon,
S a gyermekem kire hagyom?”
“Míg az apja oda járna,
Én viselek gondot rája.”
S hogy elmenjen, alig várja;
S míg a gazda borért jára,
Kigombolá a dolmányát,
Megszoptatá síró fiát,
Megszoptatta, megcsókolta,
S a tűzhelyen elaltatta.
Hogy az apja megérkezik,
sírást nem hall, csodálkozik,
a gyermek tán azért hallgat,
Hogy a háznál idegen van.
Leültek a vacsorához,
s szól a vendég a gazdához:
“Hallod-e te jámbor gazda,
Egyet kérdek, felelj rea:
Feleséged ha még élne,
S élve hozzád hazajönne,
Megszidnád-e megvernéd-e?
Még éltiben fölvetnéd-e?
“Meg se szidnám, meg se verném,
Még éltibe föl se vetném.”
“Én vagyok a feleséged,
Kivel elmondád a hitet.”
Ők egymásra ismerének,
Össze is ölelkezének,
Vígon is vacsorálának,
S holtig együtt maradának.
19.
Anna Molnar (Folk ballad)
“Come on with me, Anna Molnar,
Into the trackless forest, far!”
“I cannot go Ajgo Marton
I have a husband and a son.
Lawful husband, gentle and kind,
and I have a son on my arm.”
But he kept alluring, tempting,
Ended it by force, kidnapping.
On his horse they rode, kept riding,
Into the forest went, hiding.
Found a gnarled tree in a small glade,
They sat down into its dark shade.
“Anna Molnar, if you don’t mind,
Look, my treasure, into my mind!”
Anna looked and looked in quite deep,
Until she had fallen asleep.
Waking, looked high above her head,
Between the gnarled tree’s thick branches,
There she spied six beautiful girls —
All still hanging there by their necks.
Aye, tonight, she thought – good heavens –
Surely I shall be the seventh!
Her teardrop fell and fell anon
On the cheek of Ajgo Marton.
“Why do you cry, Anna Molnar?”
“Ajgo Marton I’m not crying,
It’s the dew from a branch falling.”
“How could it be the morning dew,
Falling from a branch at high noon?
Anna Molnar go get ready,
Go climb up on this old gnarled tree!”
“Ajgo Marton I don’t know how,
To climb trees I lack the know-how.
But I am a real good study,
Show me how to climb up this tree!”
Ajgo Marton with that took off,
His sharp sable came loose, fell off.
“Pass it, pass it up Ann Molnar!”
“Just a minute soldier hussar!”
She let fly the sharp blade like heck,
Cut in half Ajgo Marton’s neck.
“Serves you right,” was all that said she:
“Serves you right for kidnapping me!”
Following an instinctive urge,
She dressed herself into his serge,
All in red now, from head to foot,
Jumped on the horse, rode to her hut.
Stopping at the door well outside,
She yelled through the door to inside:
“Are you sleeping humble owner?”
“I am not sleeping, good soldier.”
“Will you put me up for the night?”
“I cannot, though try as I might,
As it is my wife has left me,
Left me with a crying baby.”
“Babies’ cries me will not deter,
I am used to cries and clatter.”
“If that’s the case, come on inside,
You may spend with us a good night.”
“Hear you me, you humble owner,
Can you bring some wine for supper?”
“From the village I can, maybe,
But who will then mind the baby?”
“While his father has gone away,
I shall look after the small babe.”
She could hardly wait his leaving:
Her breasts are already heaving.
While he’s gone she breast-feeds the babe,
Who falls asleep – well fed, now late –
Bending over, gives him a kiss,
On the warm stove lies bundled bliss.
By the time the father arrives,
All is quiet, there are no cries.
Quietly he thinks and wonders,
How babies react to strangers.
They sit down to eat their supper,
Then she addresses the other:
“Listen to me, humble owner,
I have a question, please answer!
If it please the Lord that your wife
Should return to you, still alive,
Would you scold her, would you beat her?
Would you abandon and leave her?”
“Would not scold her, would not beat her,
And I would not ever leave her.”
“Know then that I am indeed she
With whom vows have had exchanged thee.”
At that he had recognized her,
Hugged and kissed and ate their supper,
Lived happily ever after.
20
Budai Ilona
Budai Ilona ablakba könyökle,
Hallja hogy ellenség rabol a környékbe,
Csak eszébe juta kincses kis ládája,
S kincses kis ládájátg hóna alá fogja,
Hjadon kis lányát jobbkezin vezette,
Futkosó kis fiát balkezire vette.
Menyen, menyen, menyen sűrű fenyves erdőn,
Egy fölhagyott úton, sötét rengetegön;
Hát mintha hallaná lovak dobogását,
s csakhamar leteszi hajadon kis lányát.
Hajadon kislány ilyenképpen síra.
“Anyám édesanyám, ne hagyj el az útba,
Essék meg a szíved, ne hagyj itt engemet!”
“Bizony itthagylak én, leányom, tégedet,
Mert lány helyibe leányt ad az Isten,
De pénzem helyibe ingyen nem ad Isten.”
Menyen, tovább menyen, sűrű fenyveserdőn,
A fölhagyott úton, sötét rengetegön,
Hát mintha hallaná lovak dobogását,
S csakhamar leteszi futkosó kis fiát.
Futkosó kisfia ilyenképpen síra:
“Anyám, édesanyám, ne hagyj el az útba,
Essék meg a szíved, ne hagyj itt engemet.”
“Bizony itthagylak én, édes fiam, téged:
Mert fiú helyibe fiút ad az Isten
De pénzem helyibe ingyen nem ad Isten.”
Menyen, tovább menyen, sűrű fenyves erdőn,
Az elhagyott úton, sötét rengetegön.
Míg eljuta végre egy szép tágas rétre,
Hát egy bivalytehén azon jődögél le,
az idei bornyát szarva között hozta
A tavaly bornyát maga után rítta.
Ezt hogy megpillantá Budai Ilona,
A földre borula, keservesen síra,
Keservesen síra, kárhoztatá magát,:
“Az oktalan állat nem hagyja el bornyát,
Istenem, Istenem, én édes Istenem,
Hát én, lelkes lévén, hogy hagyám gyermekem?”
Azzal visszafordult a nagy fenyveserdőn,
Az elhagyott úton, sötét rengetegön;
Csakhamar elére s odanyújtá ujját,
s híni kezdi szépen az ő kicsi fiát.
“Bizony nem megyek én, mert nem voltál anya,
ha az lettél volna, itt nem hagytál volna.”
Mneyen, tovább menyen, a nagy fenyveserdőn,
A fölhagyott uton, sötét rengetegön,
Csakhamar elére s oda nyújtá újját,
S híni kezdé szépen hajadon kis lányát.
“Bizony nem megyek én, mert nem voltál anya,
ha az lettél volna, itt nem hagytál volna.”
Hogy ezt így hallotta, ilyenképpen síra:
“Immán olyan vagyok mint út mentén a fa;
Aki ott elmenyen , ágaimat rontsa,
Ágaimat rontsa s a sárba tapossa.”
20.
Ilona Budai
Ilona Budai, elbows at the window,
Hears marauding hordes are coming in the morrow.
Her little treasure chest comes at once to her mind
Her little treasure chest she cannot leave behind.
Sticks it under her arm, grabs both of her children,
Swift running son, budding girl she holds in each hand.
Running, running running through the trackless forest,
Through abandoned pathway, through evergreen darkness,
Thinking she is hearing the approach of horses
Abandons her daughter while it thus remonstres:
“Mother my dear mother, do not abandon me!
Have pity in your heart, dear mother, have pity!”
“I will leave you, since, for daughter God gives daughter,
But God does not freely give us gold or silver.”
Running, onward, running, through the trackless forest,
Through abandoned pathway, through evergreen darkness,
Thinking she is hearing the approach of horses,
Abandons her young son, while he thus remonstres:
“Mother, my dear mother, do not abandon me!
Have pity in your heart, dear mother, have pity!”
“I will leave you, dear son, for dear son dear son gives God,
But money – silver, gold – freely does not give God.”
Running, onward, running, through the trackless forest,
Through abandoned pathway, through evergreen darkness,
Till at last she came to a wide open clearing,
Where she saw a wild beast presently approaching.
Between its horns carried this year’s calf and braying,
Thus urging last year’s calf, which followed obeying.
This scene had great effect. Ilona Budai
Fell on her kness, crying, remorseful as any.
Fell on her knees, crying, “My Lord, what have I done:
Even by a soulless beast I’ve been outdone.
Even a soulless beast won’t abandon her calves,
How could human mother have been so mean, callous?”
With that she turned around, through the trackless forest,
Through abandoned pathway, through evergreen darkness.
Soon enough she found him, reached out a finger,
But she was only met by these words of anger:
“Woman I will not go, I will not go with thee.
Had you been my mother, you would not have left me.”
Running, running, running, through the trackless forest,
Through abandoned pathway, through evergreen darkness.
Soon enough she found her, reached out a finger,
But she was only met by these words of anger:
“Woman I will not go, I will not go with thee.
Had you been my mother, you would not have left me.”
As she had heard these words, she began a-crying:
“I’m like a roadside tree that is left for dying:
Whoever walks by me, shall my branches break off,
Break off all my branches, trample me into mud.”
21
Júlia, szép leány
Júlia szép leány egykoron kimene,
Búzavirág szedni, a búzamezőbe,
Búzavirág szedni, koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magát ott mulatni.
Föl is föltekinte a magas egekbe,
Egy szép gyalogösvény hát ott jődögél le,
Azon ereszkedik fodor fehér bárány,
A napot s a holdat szarva között hozván;
A fényes csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec aj! A két szarvába
Aj! A két oldalán két szép égő gyertya;
Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja nekem fodor fehér bárány
Meg ne ijedj tőlem Júlia szép leány!
Mert most esett híja szüzek sereginek,
Ha eljönnél velem, én oda vinnélek,
A mennyei karba, a szent szüzek közé,
Hogy bételnék veled azok kegyes rendje
A mennyei kulcsot adnám a kezedbe;
Első kakasszókor jönnék nézésedre,
Másod kakasszókor téged megkérnélek,
Harmad kakasszókor téged elvinnélek.
Az anyjához fordul Júlia szép leány,
Szóval mondja neki: anyám, édesanyám!
Én is csak kimennék búzavirág szedni,
Búzavirág szedni,koszorúba kötni,
Koszorúba kötni, magamat mulatni;
Föl is föltkinték a magos egekbe,
Egy szép gyalogösvény hát ott jődögél le,
azon ereszkedik fodor fehér bárány,
A napot és holdat szarva között hozván;
A fényes csillagot a homlokán hozta,
Két szép arany perec aj! a két szarvába,
Aj! a két oldalán két szép égő gyertya,
Mennyi szőre szála, annyi csillag rajta.
Szóval mondja nekem fodor fehér bárány:
Meg ne ijedj tőlem Júlia, szép leány!
Mert most esett híja szüzek sereginek,
Ha elmennék oda, hogy oda vinnének
A mennyei körbe, a szent szüzek közé,
Hogy bételnék velem azok kegyes rendje;
A mennyei kulcsot hogy kezembe adja,
Első kakaszszókor jönnek látásomra,
Másod kakasszókor engemet megkérnek,
Harmad kakasszókor engemet elvisznek.
Sirass, anyám, sirass, éltemben hagy halljam,
Hagy haljam éltemben hogy siratsz holtomban. –
Leányom, leányom! virágos kertemben
Első raj méhemnek gyönge lépecskéje,
gyönge lépecskének sárguló viasza,
Sárga viaszának földön futó füstje,
Földön futó füstje s mennybe ható lángja!
A mennyei harang húzatlan szólalék,
A mennyei ajtó nyitatlan megnyílik,
Jaj! Az én leányom oda bévezeték.
21
Julia, beautiful girl
Julia pretty girl, herself like a flower,
Went into the wheatfield, gathering cornflower.
Gathering cornflower, tie it into a wreath,
Tie it into a wreath, her own pleasure to seek.
Looking up to heaven, up and upward glancing,
She spies a rosy path, to the Earth descending.
Upon it descending, fluffy, frilly white lamb,
Between magic antlers carries the Moon and Sun,
Middle of its forehead carries the Morning Star,
Upon its magic horns two pretzels of gold are.
On both of its two sides burning shine two candles,
Sparkling stars cover him, many as hairs, no less.
With words begins to speak fluffy frilly lamb, white
Julia, pretty girl, of me do not take fright!
Of our virgin flock one of them went missing,
If you would come with me, if you would be willing,
I would take you with me, into heaven’s choir
among the virgins there, to complete their order.
Into your hands I’d put the key to High Heaven,
Julia, pretty girl, this would be then the plan:
At the morn’s first cock cry, I would come to see you,
At the second cock’s cry, I would come to ask you,
At the third cry, at dawn, I would come to take you.
Julia, pretty girl, at home turns to mother,
Her story telling thus, and with words she tells her:
I went to the wheatfield, gathering cornflower.
Gathering cornflower, tied it into a wreath,
Tied it into a wreath, my own pleasure did seek.
Looking up to heaven, up and upward glancing,
I spied a rosy path, to the Earth descending.
Upon it descending, fluffy, frilly white lamb,
Between magic antlers carried the Moon and Sun,
Middle of its forehead carried the Morning Star,
Upon its magic horns two pretzels of gold were.
On both of its two sides burning shone two candles,
Sparkling stars covered him, many as hairs, no less.
With words began to speak fluffy frilly lamb, white:
Julia, pretty girl, of me do not take fright!
Of our virgin flock one of them went missing,
If you would come with me, if you would be willing,
I would take you with me, into heaven’s choir
Among the virgins there, to complete their order.
Into your hands I’d put the key to High Heaven,
Julia, pretty girl, this would be then the plan:
At the morn’s first cock cry, I would come to see you,
At the second cock’s cry, I would come to ask you,
At the third cry, at dawn, I would come to take you.
Do cry for me, mother, wish to hear whilst alive,
How you will cry for me on the day that I die!
Daughter, oh my daughter, my garden’s own blossom,
Of its first flight of bees the sweetest honeycomb,
Of sweetest honeycomb its wax golden yellow,
Its golden yellow wax’ earth-hugging sweet smoke,
Earth-hugging sweet smoke but flame that flares to heaven!
Heavenly bells, untolled, at this began to toll,
The gates of High Heaven opened on their own,
Oh my own sweet daughter, heaven is now your own.
24
Nagy Bihal Albertné
Egy asszonynak vala három szép leánya,
Hármat adta férjhez három országba,
A legkisebbiket bé Törökországba,
Hallotta, nagy gazda, a szegényt nem szánja.
“Uram, édes uram, arra kérlek téged:
Eressz el engemet bé Törökországba
Legkisebb lányomnak látogatására!
Legkisebb lányomnak látogatására!”
“Eridj, kocsis, eridj, fogd be az lovakat,
Vitesd el asszonyod bé Törökországba,
Legkisebb lányának látogatására!
Legkisebb lányának látogatására!”
El is indulának, bé Törökországba,
Legkisebb lányának látogatására,
A város szélibe leszálla az asszony,
“No, te kocsis, mej el, menj el az hazádba,
Három hónap mulva jere el utánam,
Három hónap mulva jere el utánam!”
Öltözött az asszony koldus ruhába,
Elment leányának az ő kapujába.
Elkezdette fújni búba s bánatjába,
Hogy: “egy kis kenyeret, egy kis pohár vizet!”
Meghallá a szolga, bément asszonyához,
“Asszonyom, asszonyom, nagyságos asszonyom,
Életem, halálom, kezébe ajánlom,
Szegény koldusasszony mind azt fujdogálja,
Hogy egy kis kenyeret, egy kis pohár vizet!
Hogy egy kis kenyeret, egy kis pohár vizet!”
“Indulj, s takarodjál, mert sok dolgom vagyon!
Indulj, s takarodjál, mert sok dolgom vagyon!”
Szegény koldusasszony csak azt fujdogálja,
Meghallá a szolga, bément asszonyához,
“Asszonyom, asszonyom, nagyságos asszonyom,
Életem, halálom, kezébe ajánlom,
Szegény koldusasszony mind azt fujdogálja,
Hogy egy kis kenyeret, egy kis pohár vizet!
Hogy egy kis kenyeret, egy kis pohár vizet!”
“Szolgám, szolgálóim, ebem s kutyájaim,
Menjetek s tegyétek a setét tömlöcbe!”
Szegény koldusasszony ott azt fujdogálja:
“Tartsd fel, anya, tartsd fel, tartsd fel leányodat,
S ontasd ki magadból a piros véredet,
Szopasd ki magadból az édes tejedet,
Mégis azt érdemled hogy tömlöcbe tegyen,
Mégis azt érdemled hogy tömlöcbe tegyen!”
Meghalá a szolga, bément aszonyához:
“Asszonyom, asszonyom, nagyságos asszonyom,
Életem, halálom, kezébe ajánlom,
Szegény koldusasszony csak azt fujdogálja,
“Tartsd fel, anya, tartsd fel, tartsd fel leányodat,
S ontasd ki magadból a piros véredet,
Szopasd ki magadból az édes tejedet,
Mégis azt érdemled hogy tömlöcbe tegyen,
Mégis azt érdemled hogy tömlöcbe tegyen!”
“Indulj, s takarodjál, mert sok dolgom vagyon,
Az én édesanyám az nem jő el hozzám!”
Szegény koldusasszony csak azt fujdogálja,
Meghallá a szolga, bément asszonyához:
“Asszonyom asszonyom, nagyságos asszonyom,
Életem halálom kezébe ajánlom,
Szegény koldusasszony csak azt fujdogálja,
Szegény koldusasszony csak azt fujdogálja.”
“Eridj, szolgám, elől, hadd menjek utánad,
Azt a koldusasszonyt, hadd lám, milyenforma?”
Kinyitá az ajtót, meglátá az anyját,
Nyakába borula, úgy megsiratozta:
“Anyám, édesanyám, mért nem mondta maga,
Hogy magával eztet nem tetettem volna!
Jőnbe, édesanyám a belső szobámba,
Első pohár borom most magának adom!”
“Vesse fel pokolszél a belső szobádat,
Döntse fel pokolszél első pohár borod,
Mert nem azért jöttem hogy engem megkínálj,
hanem hogy meghallám hogy milyen asszony vagy!”
24
Mrs. Albert Great Bihal (Folk ballad)
A woman had three girls, each of them a beauty,
She married all three off to a different country.
The smallest of the three, one who lived in Turkey,
She was a rich woman, treating the poor meanly.
“Husband, my dear husband, I would have a request,
Allow me to travel to faraway Turkey,
To visit my daughter of the three the youngest,
To visit my daughter of the three the youngest.”
“Go at once my coachman, the horses do harness,
Please do take your mistress to faraway Turkey,
To visit her daughter, of the three the youngest,
To visit her daughter of the three the youngest.”
And so they started out to faraway Turkey
To visit her daughter of the three the youngest.
At the edge of the town the coachman she addressed:
“Drive directly home now, there for a while do rest.
Then come back and get me in three months to this day.
Then come back and get me in three months to this day.”
With that she changed her clothes, made up like a beggar,
Then she went and knocked hard at her daughter’s portal.
There she began to wail, voice full of sad regret:
“A drink of water, please! Beg for a piece of bread!”
Hearing this the servant, went to see his mistress:
“Mistress, oh my Mistress, kindly ear to me lend,
My life and my death I have trusted in your hand,
An old beggar woman’s at your door, wailing, beg:
‘”A drink of water, please! Beg for a piece of bread!'”
“Clear out of here, you! Can’t you see I’m busy?”
“Clear out of here, you! Can’t you see I’m busy?”
The poor beggar woman at the door keeps begging.
Hearing this the servant, went to see his mistress:
“Mistress, oh my Mistress, kindly ear to me lend,
My life and my death I have trusted in your hand,
An old beggar woman’s at your door, wailing, beg:
‘A drink of water, please! Beg for a piece of bread!'”
“Servant and my servants, my dog and all my dogs,
Throw her in dark dungeon, keep her there under lock!”
The poor beggar woman’s in the dungeon wailing:
“Keep up, mother, keep up, keep up your own daughter,
Pour out, pour out your own red blood for her,
Get sucked dry, get sucked dry, sucked of your milk for her,
And still you will be put in dungeon’s dark by her:
And still you will be put in dungeon’s dark by her.”
Hearing this, the servant went to see his mistress:
“Mistress, oh my Mistress, kindly ear to me lend,
My life and my death I have trusted in your hand,
The poor beggar woman’s in the dungeon wailing:
“Keep up, mother, keep up, keep up your own daughter,
Pour out, pour out your own red blood for her,
Get sucked dry, get sucked dry, sucked of your milk for her,
And still you will be put in dungeon’s dark by her:
And still you’ll be put in a dark dungeon by her.”
“Clear out of here, you! Can’t you see I’m busy?
My mother would not come so far to visit me.”
And still the old woman, she just keeps on wailing,
Hearing this the servant goes to see his lady:
“Mistress, oh my Mistress, kindly ear to me lend,
My life and my death I have trusted in your hand,
The poor beggar woman’s in the dungeon, wailing,
The poor beggar woman’s in the dungeon, wailing.
“Go, servant, go ahead, hurry but do not run,
I’ll follow in your steps, look at this old woman.”
As the door is opened, she can see her mother,
Flings herself round her neck, and thus addresses her:
“Mother, oh dear mother, why did you not tell me?
This would not have happened, why did you deceive me?
Come with me, I’ll take you into my inner room,
My best glass of red wine shall ease the dungeon’s gloom.”
“May your room blow away with the hot winds of hell,
May these winds make your best glass of wine tip over,
I have not come so that you may dine and wine me:
Could not believe your own meanness and cruelty!”