Egy kanadai választás margójára
Written by Veszely Ferenc in Hungarian -
(Publikált a KAPU-ban 2OO4 őszén)
A nemrég lezajlott, de az ujraszámlálások miatt véglegesnek még most sem mondható kanadai választások a kanadai politikai élet válságáról tanúskodtak. A liberális kormánypárt megtartotta ugyan a hatalmát és stabilnak is mondható ha az inertia stabil valami, vagy ha egy holtverseny az. De mindenki tudja hogy csak egy kis szellõ kell ahhoz hogy megszünjön a stabilitás.
Semmi sem tanúskodik a politkiai élet válságáról jobban mint a választók távolmaradása a választásoktól. Jó, a választások idõpontját lehet valamelyest hibáztatni ezért, hasonlóképpen a jó idõt. De tény hogy a választásokon évtizedek óta
szüntelenül és állandóan csökkenõ számban jelen meg a kanadai nép. Szinte minden választás egy új rekordot állit fel a nemválasztók számában. Miért?
Mert a nép egyre tisztábban látja hogy – demokrácia ide, demokrácia oda – a sorsukat eldöntõ elhatározásokat a nép feje fölött és zárt ajtók mögött hozzák a bennfentesek. A demokrácia ideálja nem egyéb egy szivárványnál: kézzel meg nem fogható. Teljesen mindegy kit választanak õk, ezekre nem lehet számitani hogy a nép vagy hogy az állam érdekeit képviseljék. Amit nem a pénz ural, azt a pénzesek uralják. Az õ érdekeik érvényesülnek, nem a köznépé. Következésképp egyre többen teszik fel a kérdést: miért vegyek részt én ebben a tettetett szinjátékban? Miért legitimizáljam én azokat akik nem engem képviselnek?
Mi ebben a “fejlett demokráciában” már ott tartunk hogy minél jobban hangoztatja egy politikus hogy õ a demokrácia hive, annál kevésbé bizik benne a nép. Paul Martin, a gyõztes pártvezér is a demokráciával kezdte, azt mondta fel fogja szabaditani a parlamentárisokat attól hogy tömbben kelljen a párt vonalra szavazniuk. Gyökeres demokráciáról beszélt, s hogy a helyi választók akaratát fogja õ mindenben érvényesiteni. Erre mit csinált? Még meg se választották, máris semmibe vette a helyi választók jelöltjeit és saját embereit jelölte ki futni a választási versenyeken. Hozzá olyan embereket mint Ujjal Dosanj, aki egy ellenzéki pártból vedlett hirtelen liberálissá. Ami a pártvonalra való szavazás alóli mentességet illeti, Martin hamarosan kifejtette hogy azt csak bizonyos esetekben kell érteni, mint például az aborció vagy a homoszekszuálisak házassága ügyében. Egyébként minden megy majd a régiben.
Tovább rontotta a politikusok hitelét az, hogy Martin a közegészség helyrehozását tûzte a zászlajára, pont õ, akinek a finánsz minisztersége alatt az tönkrement. Mint azt Gil Duiseppe, a Bloc Quebecois pártvezér megjegyezte, “Martin úr most megigéri hogy az elkövetkezõ tiz évben helyrehozza azt amit az elmult tiz évben tönkretett.” Nem segitett a helyzeten hogy Steven Harper, az újdonsülten egyesült konzervativ jobboldal pártvezére állandóan a liberálisok korrupciójáról beszélt, amikor a nép emlékezetében még mindig tisztán él a tudat hogy pont a konzervativok voltak a legkorruptabbak amikor õk voltak hatalmon. Csoda-e ha a nép nem bizik a politikusaiban? S ha nem biznak bennük, akkor hol a népuralom, hol a demokrácia?
Mert az információ világában a köznép nem olyan tájékozatlan mint lenni szokott.
És egynéhányan még azt is tudják hogy különbség van demokrácia meg oligarchia között. S akik tudják hogy oligarchia van, azok azt is tudják hogy a demokrácia csak propaganda. A kanadai politikai élet alapvetõ válságáról semmi sem tanúskodik jobban mint hogy a nép elvesztette a bizalmát nemcsak a politikusaiban de magában a demokráciában is. Mert tudja és látja hogy a sokat hangoztatott demokrácia nem egyéb mint a propaganda szivárványa. Hogy tudjon ebben továbbra is hinni?