A főzés nem a fortém

Written by Mary Sandor in Hungarian -

• Short stories

Errôl tanúskodik a már véglegesen kozmaillatú konyhám, ezt bizonyitják vizes fôzelékeim, és csirizszerû leveseim. Na meg a környék kutyusai, kik messzire kerülik a házam elé kitett, és nekik ajánlott égett húsaim.

Talán mentségemre szolgál az a tény, hogy a konyhakultúrának sajátmagam tanitója voltam még Kanadába érkezésünk idején.

Otthon Magyarországon nem nagyon tudtam fôzni, mert megtette azt Anyukám, meg Nagymamám, de új életem hajnalán bele kellett kontárkodjak a gasztronómia mûvészetének csodáiba. Mert hát az ifjú férjem éhes volt, várta is nagyon a jó falatokat, mivel a Mama, -az Anyósom, – csodálatosan tudott fôzni (fentemlitett férjem emlegetései szerint) és ahhoz volt szokva.

A meggy

Written by Mary Sandor in Hungarian -

• Short stories

(Ahogy ezt Apu diktálta…)

Hosszú hetek bénult fekvése alatt a torontói kórházban mindig Bözsikém után sóvárogtam. Bözsike a feleségem, aki már lassan húsz éve viseli tisztes nevemet.  A gyermekeim is mondták, hogy az intenzív osztályon, a friss embólia kábulatában mindig az Ô neve volt a számon.

Bözsike sajnos nem tudott velem jönni a nyáron Torontóba, igy egyedül indultam el, hogy meglátogassam ott élô – már felnôtt – gyermekeimet, és számos unokámat.

A temető orgonái

Written by Mary Sandor in Hungarian -

• Short stories

Arcát még mindig tisztán látom szemeim elôtt. Kidolgozott, kissé érdes kezeinek szeretô tapintását még mindig érzem, és kedves hangját még hallani vélem….

***

Úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok a temetôben, körülöttem csak az elhunyt lelkek, felettem a viharral fenyegetô fekete fellegek. A temetôirodában kapott információ utasításai egyszerûnek látszottak. Le volt írva, hogy melyik parcellában, hányadik sorban találhatom meg az általam keresett sírt, de a valóságban – miután letértem a széles bevezetô útról – összenôtt bokrok, és száraz kórók állták el utamat, és iránytadó jelzést sehol nem találtam. A sûrû fák gallyai beletéptek hajamba, s a szúró tövisek döfködték kezeim, lábaim. Tudtam, hogy a temetô nagyon régi területén járok, az élôk álltal elfelejtett sírhalmak között. Könnyeim folytak, testemben éreztem szívem lüktetését, s lelkem feszült kipattanó érzelmeimmel. Hosszu évek után, szinte egy életfolyam elteltével visszatértem hazámba. Látogatásom elsô útja idevezetett, a temetôbe, Rózához. Jöttem, hogy kérjek megbocsájtást, jöttem, hogy elmondjam Ô mennyire fontos volt nekem, hogy Ô mennyire szeretve volt, s jöttem, hogy megérintsem a földet, mely fedi tetemét.

Emlékkincstár / Memory treasurehouse

Written by Mary Sandor in Hungarian -

• Short stories

Góliátka egy kis fehéregér volt, 5 éves fiútestvéreim féltett tulajdona. Lakásául egy kimustrált cipôdoboz szolgált, de a gyerekek, – itt a fiútestvéreimre utalok, mert általánosságban igy referáltam rájuk, hiszen én már nagy lány voltam, 8 éves, – néha kivették Góliátot a dobozából, és engedték hogy mindenfelé szaladgáljon a lakásban.

Volt úgy, – például, – mikor délutánonként szorgalmasan készitettem az iskolai házifeladataimat, rettenve vettem èszre, hogy ez a hórihorgas szörny sebesen robog felém az asztalon, kizárólag azért, hogy engem félemlitsen. Persze, hogy elkezdtem sikitani. Általában sokat sikitoztam, dehát ez érthetô volt, “kisgonosz” öccseim tetteit figyelembe véve.