YOU'RE HERE : HOMEHungarianShort stories

Hungarian

A főzés nem a fortém

Written by Mary Sandor in Hungarian -

Print Friendly, PDF & Email

Errôl tanúskodik a már véglegesen kozmaillatú konyhám, ezt bizonyitják vizes fôzelékeim, és csirizszerû leveseim. Na meg a környék kutyusai, kik messzire kerülik a házam elé kitett, és nekik ajánlott égett húsaim.

Talán mentségemre szolgál az a tény, hogy a konyhakultúrának sajátmagam tanitója voltam még Kanadába érkezésünk idején.

Otthon Magyarországon nem nagyon tudtam fôzni, mert megtette azt Anyukám, meg Nagymamám, de új életem hajnalán bele kellett kontárkodjak a gasztronómia mûvészetének csodáiba. Mert hát az ifjú férjem éhes volt, várta is nagyon a jó falatokat, mivel a Mama, -az Anyósom, – csodálatosan tudott fôzni (fentemlitett férjem emlegetései szerint) és ahhoz volt szokva.

Read more ... Add new comment

A meggy

Written by Mary Sandor in Hungarian -

Print Friendly, PDF & Email

(Ahogy ezt Apu diktálta…)

Hosszú hetek bénult fekvése alatt a torontói kórházban mindig Bözsikém után sóvárogtam. Bözsike a feleségem, aki már lassan húsz éve viseli tisztes nevemet.  A gyermekeim is mondták, hogy az intenzív osztályon, a friss embólia kábulatában mindig az Ô neve volt a számon.

Bözsike sajnos nem tudott velem jönni a nyáron Torontóba, igy egyedül indultam el, hogy meglátogassam ott élô – már felnôtt – gyermekeimet, és számos unokámat.

Read more ... Add new comment

A temető orgonái

Written by Mary Sandor in Hungarian -

Print Friendly, PDF & Email

Arcát még mindig tisztán látom szemeim elôtt. Kidolgozott, kissé érdes kezeinek szeretô tapintását még mindig érzem, és kedves hangját még hallani vélem….

***

Úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok a temetôben, körülöttem csak az elhunyt lelkek, felettem a viharral fenyegetô fekete fellegek. A temetôirodában kapott információ utasításai egyszerûnek látszottak. Le volt írva, hogy melyik parcellában, hányadik sorban találhatom meg az általam keresett sírt, de a valóságban – miután letértem a széles bevezetô útról – összenôtt bokrok, és száraz kórók állták el utamat, és iránytadó jelzést sehol nem találtam. A sûrû fák gallyai beletéptek hajamba, s a szúró tövisek döfködték kezeim, lábaim. Tudtam, hogy a temetô nagyon régi területén járok, az élôk álltal elfelejtett sírhalmak között. Könnyeim folytak, testemben éreztem szívem lüktetését, s lelkem feszült kipattanó érzelmeimmel. Hosszu évek után, szinte egy életfolyam elteltével visszatértem hazámba. Látogatásom elsô útja idevezetett, a temetôbe, Rózához. Jöttem, hogy kérjek megbocsájtást, jöttem, hogy elmondjam Ô mennyire fontos volt nekem, hogy Ô mennyire szeretve volt, s jöttem, hogy megérintsem a földet, mely fedi tetemét.

Read more ... Add new comment

Emlékkincstár / Memory treasurehouse

Written by Mary Sandor in Hungarian -

Print Friendly, PDF & Email

Góliátka egy kis fehéregér volt, 5 éves fiútestvéreim féltett tulajdona. Lakásául egy kimustrált cipôdoboz szolgált, de a gyerekek, – itt a fiútestvéreimre utalok, mert általánosságban igy referáltam rájuk, hiszen én már nagy lány voltam, 8 éves, – néha kivették Góliátot a dobozából, és engedték hogy mindenfelé szaladgáljon a lakásban.

Volt úgy, – például, – mikor délutánonként szorgalmasan készitettem az iskolai házifeladataimat, rettenve vettem èszre, hogy ez a hórihorgas szörny sebesen robog felém az asztalon, kizárólag azért, hogy engem félemlitsen. Persze, hogy elkezdtem sikitani. Általában sokat sikitoztam, dehát ez érthetô volt, “kisgonosz” öccseim tetteit figyelembe véve.

Read more ... Add new comment
Page 1 of 2
1 2