Családot szeretnék

Written by Szilágyi Enikő in Hungarian -

• Rovatok

Családot akarok!

Ez a felkiáltás szinte mindegyik fiatal leányka száját elhagyja, még mielôtt a gimnáziumot befejezné. Természetesen én sem voltam kivétel ez alól. Aktív, azaz okos nô lévén, amint kiléptem az iskolapadból, azonnal szervezkedni kezdtem, célom mihamarabbi eléréséért.

Sikeresen. Másfél év múlva már boldog feleség és anya voltam. Aztán rájöttem, hogy idáig volt a könnyû rész. Mindketten polgári családból származunk, sohasem éheztünk, de gyûjteni sem tudtunk. Mindez által szüleinknek nem állt módjukban lakást vásárolni a fiatal párnak. Így három évig a szüleimnél laktunk. Természetesen kiderült, ahogy ez lenni szokott, hogy ha sürgôsen nem költözünk külön, egész biztosan elválunk.

Indítsuk el gyerekeinket

Written by Szilágyi Enikő in Hungarian -

• Rovatok

Már csak azért is mert a jövőjük a kezünkben van. Sokakat megrémít ez a gondolat, engem is így hát a hét elején vettem a bátorságot és megpróbáltam tenni ellene.

Sokat hallhattunk mostanában az ország különböző pontjairól, a futball klubok különböző botrányairól, átigazolásokról, csapatvásárlásról és hasonlókról, így hát beírattam kétballábas gyerekemet futballozni. Iszonyú boldog volt a kölyök, azonnal elkezdett terveket szövögetni arról, hogy hasonlítani fog Mutuhoz, Bachemhez és persze nem a futballtudás volt az elsődleges cél, hanem a zűrös nőügyek, az anyagi jólét és (aranyos a gyerek), az, hogy majd ő eltart öregkoromban. Optimista, no, tehát az én fiam!!!

Mi bajod?

Written by Szilágyi Enikő in Hungarian -

• Rovatok

Megtörtént már valamikor, hogy ezt kérdezték valakitől, aki láthatóan szomorú volt és azt a választ kapták, hogy semmi?

Az a csodásan gazdag magyar nyelv!

Tele szófordulatokkal, jelzőkkel!

Mégis, mennyire nehéz néha kifejezni érzéseinket!

Hogyan mondjam el például azt, hogy meghalt valami bennem?

Ő

Written by Szilágyi Enikő in Hungarian -

• Rovatok

Tipikus decemberi hangulat… Rohanás, óriási forgalom, dudakoncert, pénzhiány, idegeskedés… áhitat…
Ne csesszük már meg ángyót! – kezdi a mondandóját felháborodva. – Ma is foglalt vagy, mint a városi vécé?
Igen, foglalt vagyok, csak magam sem tudom, mivel. Magammal nem, az ünnepi előkészületekkel nem, a munkámmal nem… de nincs kedvem hozzá sem. Inkább mondom neki azt, hogy semmi köze hozzá. És azt, hogy „Ne már!”, hadd gondolja, hogy túlságosan tolakodó volt.
Úgy érzem, kicsit megsértődött. Ezt azért nem szeretném. Gyorsan megígérem, hogy másnap lesz időm rá és elköszönök tőle. De nem hagyja magát lerázni. Öntudatos. Rámenős. Idegesít.