A temető orgonái

Written by Mary Sandor in Hungarian -

• Short stories

Arcát még mindig tisztán látom szemeim elôtt. Kidolgozott, kissé érdes kezeinek szeretô tapintását még mindig érzem, és kedves hangját még hallani vélem….

***

Úgy éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok a temetôben, körülöttem csak az elhunyt lelkek, felettem a viharral fenyegetô fekete fellegek. A temetôirodában kapott információ utasításai egyszerûnek látszottak. Le volt írva, hogy melyik parcellában, hányadik sorban találhatom meg az általam keresett sírt, de a valóságban – miután letértem a széles bevezetô útról – összenôtt bokrok, és száraz kórók állták el utamat, és iránytadó jelzést sehol nem találtam. A sûrû fák gallyai beletéptek hajamba, s a szúró tövisek döfködték kezeim, lábaim. Tudtam, hogy a temetô nagyon régi területén járok, az élôk álltal elfelejtett sírhalmak között. Könnyeim folytak, testemben éreztem szívem lüktetését, s lelkem feszült kipattanó érzelmeimmel. Hosszu évek után, szinte egy életfolyam elteltével visszatértem hazámba. Látogatásom elsô útja idevezetett, a temetôbe, Rózához. Jöttem, hogy kérjek megbocsájtást, jöttem, hogy elmondjam Ô mennyire fontos volt nekem, hogy Ô mennyire szeretve volt, s jöttem, hogy megérintsem a földet, mely fedi tetemét.

A Totemfákból

Written by Tamási Miklós in Hungarian -

• Válogatott versek

Vagyok

Néha hegy vagyok, néha porszem

és sokszor csak a szél.

Vagyok a kés és vagyok a kenyér

s a száj mely enni kér.

A Visszaszámlálás című kötetből

Written by Szerb György in Hungarian -

• Szerb válogatás

Alleluja

Telnek-mulnak, ám nem múlnak el

a boldogságtól parázna napok;

a fű, a zsombék mind megannyi jel:

tudtomra adják hogy boldog vagyok.

Állásfoglalásom a költészettel kapcsolatban

Written by Veszely Ferenc in Hungarian -

• Ars poetica

Azzal kezdem hogy “ne fogjon senki könnyelműen a lantok pengetésihez.” A költői szerep elvállalása óriási felelősséggel jár. A költészetnek, különösképpen a magyar nyelv költészetének fenkölt hagyományai vannak, csillagjai évszázadokon át ragyognak, utat mutatnak a nemzetnek, és nemcsak őrzik de képezik hagyományait. Fényüket az igazság bátor kimondása, emberi lényük őszinte, belső kinyilvánulásai, meglátásaik mélysége, gondolataik tisztasága, érzelmeik nemessége,  nyelvük szépsége adják. Csak ezektől maradandóak. Koruk felhői, ideiglenes vagy időleges szennye, ismeretlenségük vagy száműzöttségük csak ideig-óráig rejthette ragyogásukat. Nagyjaink tükrözték korukat, prófétákként ostorozták mit hol kellett, de mindig utat mutatva, reményt adva népüknek. Nem burkolták ködbe se magukat se mondanivalóikat. Érezték felelősségüket, amelyet tehetségük méretei szabtak rájuk.